FemCoach: “A döntés által hosszú távon mi leszünk a nyertesek."

Van úgy, hogy még nem állunk készen a változásra, pedig elméletben már tudjuk, hogy eljött az idő, ráadásul érzelmeink mutatják az utat, ám nem mozdulunk. Osztunk, szorzunk, pontozunk, és szép lassan visszahúzódunk a rajtvonal mögé halogatva a döntés meghozatalát. Megszokás–rossz szokások kontra változás-változtatás 1:0.

Változás és a változáshoz való viszonyunk

Zsófi az a nő, aki elméletben és fejben mindent tud saját helyzetéről és talán a megoldást is látja, ám mókuskerékbe száműzi magát. Vajon mi történik ilyenkor? Zsófi értelmes, okos, csinos, ám évek óta langyos vízbe lógatja a lábát. Valami olyanhoz ragaszkodik, amiről tudja, hogy nem neki való, nem hozzá illő, ráadásul nem is teszi őt boldoggá. Szenved. Már nem kell neki a régi, de fél az újtól. Lelke mélyén retteg attól, hogy egyedül marad, hogy új íze lesz az életnek. Fél attól a pillanattól, amit a langyos vízből való kilépés okozna. Néha megpróbálkozik döntést hozni és átvenni saját élete felett a hatalmat. Ilyenkor rádöbben, hogy nem ő, hanem a körülmények irányítják őt és irtó dühös! “Most mondd meg, hogy történhetett, hogy idáig jutottam!?” – sziszegi mérgesen, majd oszt, szoroz, pontoz, és kiegyezik egy döntetlenben. Minden marad a régi…

Hetek múlva ismét találkozunk. Zsófi elméletben újból tökéletesen levezeti pillanatnyi helyzetét. Kérdezem, kilendítem, válaszol, felismerésre jut, azonban pár nap múlva veszítve lendületéből finoman visszarángatja magát a rajtvonal mögé. Pedig tényleg mindent tud!

Az igazi változás belülről fakad

Te jó ég, milyen ismerős ez a történet! Pontosan tudom, mit érez, és azt is, hol tart az úton! Ez az a pillanat, amikor egyensúlyozunk a múlt és a jövő közötti lécen. Még mágnesként vonz a régi, a biztonságosnak hitt, a megszokott, ám már pontosan tudjuk, hogy tovább kell lépni a jövő felé. Jó egy picit szenvedni és sajnálni magunkat, miközben legbelül érezzük, hogy szánalmas amit csinálunk! Kimondottan kellemes, hogy foglalkoznak velünk a barátok, ám már érezzük, ciki, hogy mártírként panaszkodunk! Jó, hogy néha még felhív a másik, de érezzük és tudjuk, hogy az nem azt mondja, vagy nem úgy mondja, amit hallani szeretnénk. Jó, hogy van még munkánk amibe kapaszkodhatunk, ám mégis élő halottként éljük az egyetlen életünket… Osztunk, szorzunk, pontozunk, és amíg csak tehetjük tovább húzzuk a változtatásra kész időt, ezzel minimálisra csökkentve önbecsülésünket, önbizalmunkat.

Ezen a ponton pedig még nyertesként kerülhetünk ki a helyzetből. A változás változtatás lehetséges, mégpedig úgy, hogy számunkra a lehető legjobb eredmény szülessen. Ez az a pillanat, amikor – pillanatnyilag – vesztesnek érezzük magunkat, ám idővel kiderül, hogy a döntés által hosszú távon mi leszünk a nyertesek.

Ha mi nem változunk, változtatunk, akkor az élet, vagy más dönt helyettünk

Hetekig, hónapokig, néha évekig is kitart ez az állapot. A rossz élethelyzetek épp úgy, ahogy a jó dolgok, megszokhatók. A kellemetlen emberek, helyzetek, állapotok az idő során úgy hozzánk nőnek, hogy birtokunknak tekintjük azokat, és elhisszük, ez a mi valóságunk. A valóság azonban látszólagos, mert ez a mintázat előbb vagy utóbb megtörik: vagy mi magunk érünk meg a változásra, vagy áldozattá válunk és a másik dönt helyettünk! A következmény átmenti fájdalom, amit adott pillanatban még elviselhetetlennek érzünk.

Tapasztalataim szerint enyhíteni ezt önmagunk és az események tanulságának megkeresésével tudjuk. Hatalmas bátorságra vall, ha valaki meri látni önmagát egy helyzetben. Önmaga sebezhetőségét, hibáit, gyenge pontjait, és teszi mindezt úgy, hogy nem ostorozza, hanem megöleli magát, ezzel elfogadva azt a hozományt, melyet a helyzet mutat róla. Minél inkább előre, a jövőre koncentrálunk, annál hamarabb leszünk képesek elengedi, majd hosszú távú előnyöket látni, és célokat alkotni…

Biztos vagyok abban, hogy nekem van az egyik legérdekesebb és izgalmasabb hivatásom a világon. Azt csinálom, amit imádok: emberekkel foglalkozom, így megszámlálhatatlan mennyiségű érzést, gondolatot, tapasztalatot kapok. Zsófi döntés előtt áll. Még nem kapta meg azt a gondolatot, szót, gesztust, illatot, hangot…, bármit, ami átlendíti őt azon a holtponton, hogy ne tekintse magát játékszernek. Tudom, hogy Zsófinak idő kell, így a továbbiak során támogatom, ám a változás változtatás lehetőségét meghagyom neki.

Változás változtatás

Te, hogy állsz a döntéseiddel? Hogy állsz azokkal a helyzetekkel, melyek lassan megérnek a változásra és változtatásra?

Fotó: 123rf.com