Felhők és lehűlés - Hétvégi időjárásjelentés

Ma még főleg napos időben lehet részünk, azonban a következő napokban érdemes lesz a melegebb ruháinkat is előkeresni. Az előrejelzések szerint ugyanis jelentősen hűvösebb időre készülhetünk a hétvégén.

Péntek

Kezdetben még az ország nagy részén napos időre számíthatunk, majd a délutáni óráktól a nyugati területeken egyre több helyen megnövekedhet a felhőzet egy hidegfront hatására. Az esti óráktól főleg a Dunántúlon és az ország középső területein számíthatunk záporra és zivatarra. Napközben +24 és +29 fokra számíthatunk.

Szombat

Nyugaton főleg felhős időre készülhetünk, az ország keleti részein azonban még napközben folytatódik a nyáriasan meleg időjárás. Csapadékra főleg a Dunántúlon és a középső területeken számíthatunk, ezeken a helyeken az északnyugati szél is megerősödhet. A nyugati országrészben +14 és +20 fokra számíthatunk, míg a keleti tájakon napközben akár +30 fok is előfordulhat.

Vasárnap

A hét utolsó napján sok felhőre számíthatunk, napsütés csak helyenként fordulhat elő. Sok helyen kell csapadékra készülnünk, ráadásul az északi-északkeleti szél is megerősödhet napközben. A hőmérséklet jelentősen csökkenni fog mindenhol, a délutáni órákban csupán +15 és +20 fokra készülhetünk.

Oldalak