Feketeribizlis-meggyes tortacsoda kapta a cukorbeteg gyerekek különdíját a Magyarország Cukormentes Tortája versenyen

Idén második alkalommal választott kedvencet az 1-es típusú cukorbeteg gyerekekből álló zsűri a Magyarország Cukormentes Tortája versenyen. A „Ribizli keringő” fantázianevű torta, a kiskunfélegyházi Kovács Cukrászda alkotása intenzív feketeribizlis-meggyes ízeivel és korszerű, egészséges alapanyagaival hódította meg a gyerekeket. A különdíj célja, hogy a diabéteszes gyerekek is aktív részesei legyenek a versenynek, és megmutassák saját szempontjaikat, hiszen számukra különösen fontos, hogy a tudatos táplálkozás mellett se kelljen lemondaniuk a finom desszertek élményéről.
Magyarországon jelenleg több ezer cukorbeteg gyerek él, és számuk évente 250-300 új, diagnosztizált esettel növekszik. A gyerekkori cukorbetegség összetett probléma: az egészségügyi kihívások mellett az érintett kicsik szocializációs folyamatait is megnehezíti. A kortársak ugyanis furcsának, de akár ijesztőnek is találhatják, ha valaki például nem tud úgy táborozni, vagy szülinapot ünnepelni, mint a többiek. A gyerekpszichológusok szerint ezért az egészségtudatosság mellett nagyon fontos a felhőtlen közösségi élmények biztosítása a diabéteszes gyerekek számára – ami nem csak a mentális, de a fizikai egészségükre is jó hatással van.
Ennek elősegítésére született tavaly az ötlet, hogy a cukorbeteg gyerekek is részt vehessenek az Egy Csepp Figyelem Alapítvány által életre hívott Magyarország Cukormentes Tortája versenyben. A játékos zsűrizést idén az alapítvány az UNO együttműködésével szervezte meg, hiszen a világ legnépszerűbb kártyajátéka generációk óta biztosít közösen töltött, minőségi időt kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A gyerekek UNO kártyalapok segítségével szavaztak: azt a tortát kellett kiválasztaniuk, amelyet saját szülinapjukra is kérnének.

„Az idén 55 éves UNO több mint 80 országban ülteti a kártyaasztalhoz a játékosokat, legyenek idősek, fiatalok, vagy akár valamilyen speciális igénnyel élők, hiszen az ő számukra készített kártyapaklik is elérhetők a kínálatban.” – meséli Zanati Gabriella, a Mattel junior brandmenedzsere. „Magától értetődő, hogy a cukorbeteg gyerekeknek is szeretnénk segíteni, hogy kapcsolódhassanak egymáshoz és nem érintett társaikhoz.”
„Mindannyian mások vagyunk, amikor azonban leülünk együtt játszani, ezek a különbségek háttérbe kerülnek: mindenki egyenlő félként vesz részt, ugyanazokkal a szabályokkal és lehetőségekkel.” – hangsúlyozza Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítója. „A közös játék és zsűrizés felszabadító élménye ezért erősíti a gyerekek önbizalmát, támogatja lelki jóllétüket, kapaszkodót adva ahhoz, hogy magabiztosabban nézzenek szembe a mindennapok kihívásaival.”
%20a%20gyerekzs%C5%B1rivel.jpg)
A 2026-os „Magyarország Cukormentes Tortája – UNO gyerekzsűri különdíj” nyertese végül a „Ribizli keringő” lett, Kovács János és Benczur Sándor cukrászok alkotása, amely sem hozzáadott cukrot, sem finomított lisztet nem tartalmaz. Különleges ízharmóniáját a feketeribizli és a meggy karakteres párosa adja, amelyet könnyű csokoládés krémek és mandulalisztes piskóta tesznek teljessé. A feketeribizli a bogyós gyümölcsök között kiemelkedő antioxidáns-tartalmáról ismert, és gazdag C-vitaminban is. A meggy pedig káliumot, élelmi rostokat és különböző növényi bioaktív vegyületeket is tartalmaz. Egy szeletben 12,1 gramm szénhidrát van, energiatartalma pedig csupán 222,8 kcal – így könnyen beilleszthető bármilyen egészséges étrendbe és a cukorbeteg gyerekek diétájába is.

Az UNO gyerekzsűri különdíjas torta számos cukrászda kínálatában elérhető lesz, a cukrászdák listája augusztus 20-tól megtalálható az egycseppfigyelem.hu oldalon. A torta emellett fontos szerepet kap majd az Egy Csepp Figyelem Alapítvány edukációs programjaiban és szemléletformáló rendezvényein is, például az őszi Egy Csepp Világnapon, amely az alapítvány ingyenes családi egészségnapja.
A Magyarország Cukormentes Tortája verseny idei győztese a „Szilvafácska”. Alkotói a balatongyöröki Promenád Cukrászda cukrászai, Puchovszki Alena, Vadócz Jenő és Pethő Gábor.





















