Mert örökké élnek azok, akikre emlékeznek - Fábián Juli Utcabál a Budapest Parkban

Vidám, élettel teli karnevált szervez a Budapest Park Fábián Juli emléke előtt tisztelegve. A rendezvényközpont célja, hogy az énekesnő zenészbarátai segítségével olyan eseménynek adjon otthon, melynek Juli is biztosan örülne.

Felejthetetlen tehetség

Fábián Juli óriási hatással volt a magyar zeneiparra, több műfajban és formációban is megcsillogtatta tehetségét. Gyönyörű, egyedi hangja és jellegzetes énektechnikája hamar felejthetetlenné tette, mivel pedig többször is fellépett a Budapest Park színpadán, a rendezvényközpont minden évben fontosnak érzi emlékének megőrzését, tavaly télen pedig a Budapest Park előtti tér is új nevet kapott, Fábián Juli térre nevezték át.

Jövő héten, július 9-én, az énekesnő születésnapján egy különleges utcabálnak ad otthont a rendezvényközpont, amelyre ingyenes a belépés, viszont fontos, hogy előzetes regisztrációhoz kötött! A résztvevők a helyszínen, illetve a regisztráció során is adományozhatnak a Fábián Juli Emlékalapítványnak, mely olyan zenészeket és zeneipari háttérmunkásokat segít, akik hosszan tartó betegségük miatt nem tudnak dolgozni.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A regisztráció során egyszerre maximum 4 db jegyet lehet a kosárba helyezni, a
2 000 Ft értékű adományokból pedig egyszerre 10 db-ot, a kapunyitás délután 4 órakor várható.

A rendezvény egy ingyenes, 2 órás Random Trip koncerttel várja a vendégeket, mely során olyan izgalmas zenei világok keverednek majd, mint Péterffy Lili, Tóth Vera, valamint az Irie Maffiából SENA és MC KEMON, Mihály Borbély Music szaxofonjátéka, valamint egyéb tehetséges zenészek, mint például Gábor Andor, Cséry Zoltán, Udvarhelyi Gábor és Bata István.

Emellett a résztvevőket a Vándor Vurstli, Magyarország legnagyobb alternatív, utazó vidám- és játékparkja is várja, ahol a Karzat Színház igazi múltidéző mobil produkcióját élvezhetjük, ami a hazai vásári szórakoztatás és a városligeti vurstli hagyományait őrzi. Számos játék szerkezetet hoznak majd el, többek között lehetőség lesz célbadobásra, horgászásra és vadászatra is.

Ha te is szeretnél tisztelegni a énekesnő emléke előtt, július 9-én rengeteg magyar zenésszel és rajongóval együtt teheted ezt, csodálatos és emlékezetes programok közepette!

Leadfotó: Budapest Park

Oldalak

Sztárok
Zendaya lélegzetelállító, gyöngyházfényű összeállításban kápráztatta el a rajongókat, megjelenésével pedig tökéletesen megidézte Athéné istennő kifinomult eleganciáját. A különleges szett nem...
Sztárok
Észak-Korea a világ egyik legzártabb állama, ahol a politikai lojalitás nem csupán elvárás, hanem a mindennapi élet szinte minden területét átható követelmény. A rendszer működésének részeként olyan...
Lifestyle
Sok szakítás azért történik meg, mert túl korán költöznek össze a párok, de előtörnek a jelek is, hogy nem illenek össze.
Sztárok
Négy évig sem telefonon, sem személyesen nem keresték egymást, most pedig újra együtt kellett versenyezniük. Pap Dorci és Esztergályos Patrik az RTL+ Exek csatája második évadában találkozott először...
Fashion&Beauty
Ha emlékeztes outfitekről van szó, Charlène hercegné egyszerűen képtelen hibázni: a napokban a németországi Rust városában tett hivatalos látogatásán mutatott be egy fantasztikus ingruhát, amely nem...
Lifestyle
Szeretjük, ha megmarad a zöldség roppanóssága, de azért belül vágyunk egy kis lágyságra.