Lifestyle

Ezekkel a veszélyekkel nézhetünk szembe, ha állandóan stresszelünk a munkánk során

A stresszes munka növeli a rák és a szívroham kockázatát – figyelmeztet egy új tanulmány.

A krónikus stressz befolyásolja legjobban immunrendszerünk működését

Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a stressz állhat számos egészségügyi probléma hátterében, azonban most kiderült, hogy ez vezethet a korai öregedéshez és az idős emberek állapotának eltéréséhez is.

stressz munka öregedés immunrendszer kutatás tanulmány egészségügyi károk rák szívroham hatás szorongás munkahely főnök felmondás halálozás

Forrás: 123rf

Stresszt a legtöbben időről időre átélhetnek. A probléma azonban ott kezdődik, mikor ez állandósul, és a munkánk során folyamatosan szorongunk, pánikolunk és stresszelünk. Ha ez bekövetkezik, annak már komoly következményei lehetnek az egészségünkre nézve – hívja fel a figyelmet a Mirror egy új kutatásra.

Drasztikus különbségek vannak az idős emberek állapotai között

„Ez a tanulmány segít tisztázni a felgyorsult immunrendszeri öregedésben szerepet játszó mechanizmusokat”

– mondta a tanulmány vezető szerzője, Eric Klopack. A kutatók azt akarták kideríteni, hogy mi okozza az azonos korú felnőttek egészségügyi állapotában megmutatkozó, drasztikus különbségeket. Mint kiderült, egyik fő kockázati tényezője a stressz.

A stressz korai öregedéshez vezet

Előrehaladott öregedés esetén az ember immunprofilja rendkívül gyengévé válik, ami hatással van a szervezet azon sejtjeire, amelyek lehetővé teszik, hogy a szervezet képes legyen felvenni a harcot az új betolakodókkal szemben, így a betegségek egyre gyakoribbá válnak.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

stressz munka öregedés immunrendszer kutatás tanulmány egészségügyi károk rák szívroham hatás szorongás munkahely főnök felmondás halálozás

Forrás: 123rf

A Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) című folyóiratban közzétett kutatás leírja, hogy pontosan ez a folyamat megy végbe azoknál is, akiknél a stressz már szerves részét képezi a mindennapjaiknak.

A kutatás szerint a stressz – traumatikus esemény vagy munkahelyi megterhelés formájában – felgyorsítja az immunrendszer öregedését, és potenciálisan növeli a rák, illetve a szív- és érrendszeri betegségek, például a szívroham kockázatát.

Ezek a problémák jelentkezhetnek, ha nem lépünk idejében és változtatunk életvitelünkön

A kutatásban 5 774, 50 év feletti felnőtt válaszát vették alapul. Miután felmérték a társadalmi stresszre vonatkozó hátterüket kiderült, hogy azok, akiket a krónikus stressz egész életük során elkísért, stresszes munkát végeztek vagy állandó diszkriminációban volt részük, sokkal idősebb immunprofillal rendelkeznek, mint egy átlagember. Ez pedig azt is jelenti, hogy sokkal nagyobb esélyben érintik majd őket a következő problémák, mint például:

  • szívbetegség,
  • asztma.
  • elhízás,
  • cukorbetegség,
  • fejfájás,
  • depresszió,
  • gyomor-bélrendszeri problémák,
  • Alzheimer-kór,
  • felgyorsult öregedés,
  • korai halálozás – emeli ki a cikk.

Hazánk nemzeti csapata, a magyar labdarúgó-válogatott óriási hírnevet szerzett magának az elmúlt hetekben hihetetlen teljesítménye miatt, galériánkban most összeszedtük, kik állnak a siker mögött – talán nem is gondolnád, de a mez alatt igazán jóképű férfiak rejtőznek!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Egészség
Bár a gombakávék ígéretes egészségügyi hatásokkal kecsegtetnek, a fogyasztóvédelmi hatóság szigorú figyelmeztetést adott ki a félrevezető állításokról.
Sztárok
A 29 éves szupermodell, Brooks Nader meglepő húzással borzolta a kedélyeket az olaszországi családi vakáción, ahol többek közt az édesapja előtt dobta le a textilt.
Sztárok
ByeAlex új fotója alaposan megosztotta a követőit: a különleges szett láttán záporoztak a kemény beszólások, de akadtak, akik megvédték.
Lifestyle
Évszázados mediterrán trükk segít a kánikula elleni küzdelemben: a görög építészet egyszerű, mégis zseniális módszerével hatékonyan tartható hűvösen a lakás.
Home&Design
Úgy érzed, mintha a romantika valahol elkerülné az otthonodat? A Feng Shui szerint a hálószoba apró részletei is hatással lehetnek arra, milyen energiák uralják a teret – és van néhány különleges...
Sztárok
A 45 éves brazíliai szupermodell, Alessandra Ambrosio eljegyezte magát kedvesével, Buck Palmerrel egy csodálatos tengerparti lánykérés során.