Lifestyle

Ezeken a napokon lesz telihold idén – Az indiánok minden holdtöltét máshogy neveztek el

Február 22-én lesz a következő telihold, ebből az alkalomból pedig úgy gondoltuk, elárulunk nektek egy titkot: az amerikai indiánoknál minden teliholdnak külön neve volt. A név azokra a történésekre reflektált, amik az adott telihold „uralkodása” alatt jellemzőek voltak. A cikkből kiderül, 2016-ban napra pontosan mikor tűnik fel a telihold, illetve az is, melyiknek milyen nevet adtak az őslakosok.

Január 24.: farkas holdtölte

Idén a téli napforduló utáni első telihold január 24-én volt; ezt farkas holdtölteként szokták emlegetni. Az ősi indiánok azért választották ezt a nevet, mert ebben az időszakban a hegyek a farkasok üvöltésétől visszhangzottak, ráadásul a falvak közelében is elkezdtek gyülekezni a veszélyes állatok.

Február 22.: havas holdtölte

A néhány nap múlva esedékes teliholdat havas holdtöltének hívják. Az indiánok idejében februárban mindig rengeteg hó esett Amerika északi részén, és fehér takaróba burkolta a tájat – innen jött a havas holdtölte ötlete. Az ínséges jelzőt is gyakran használták a februári holdtöltére, hiszen ilyenkor borzasztóan nehéz volt bármilyen élelmet találni.

Március 23.: férges holdtölte

Valljuk be, egy kicsit érdekes név az, hogy férges telihold, pedig nagyon találó, hiszen a férgek, giliszták tavasszal bújnak elő a földből. Egyes törzsek a varjak holdtöltéjének nevezték a márciusi égi jelenséget, hiszen a hónap végefelé a varjak is aktívabban repkednek.

Április 23.: rózsaszín holdtölte

Az áprilisi telihold az ilyenkor nyíló, első tavaszi virágok után kapta a nevét, amiket mindenfelé lehet látni, és amik a rózsaszín legszebb árnyalatában pompáznak.

Május 21.: virágos holdtölte

Májusban már az egész világ virágba borul, nem véletlen, hogy a májusi holdtölte ezt a jelzőt kapta.

Június 20.: epres holdtölte

Júniusban az indiánok is megkóstolhatták az első epreket, ezért úgy határoztak, ezt a holdtöltét epres holdtöltének keresztelik.

Fotók: littlethings.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...