Ez a 10 jelenleg legnépszerűbb könyv

Nemsokára megérkeznek az ünnepek. Most már utolsó, tartalék energiáinkat is be kell vetnünk ahhoz, hogy helyt tudjunk állni a munkahelyünkön és otthonunkban is. A nagy rohanás ellenére azonban ne felejtkezzünk meg egy kicsit kikapcsolni. A 10 jelenlegi legsikeresebb könyvet mutatom most be, amik nem csak segítenek relaxálni egy kicsit, de nagyon jól mutatnának a karácsonyfa alatt is!

1.    Frei Tamás: A megmentő
Frei Tamás 13 éven keresztül készítette Magyarország egyik legsikeresebb riportfilm sorozatát, amelyeket számtalan országban vetítettek 2008-ig. Így volt miből merítenie a kalandregényhez megírásakor. A thriller műfajába is besorolható könyv szereplői ugyan kitaláltak, de a helyszínek, ahol az események játszódnak, valósak. Budapesten és Teheránon át Franciaországba futnak egy összeesküvés szálai. Az izgalom és a kaland mellett olyan témákat is körbejár a történet, mint a szerelem, a pénz, a hatalom és a leszámolás.

2.    Fejős Éva: Cuba Libre
Fejős Éva egy újabb, csajoknak szóló sikerkönyvvel készült a rajongóinak. A Cuba librében egy fiatal lány, Dalma történetét ismerhetik meg az olvasók. Ezen kívül, a figyelmes könyvfalók észrevehetik, hogy az Eper reggelire című könyv egyik mellékszereplője Kata, ebben a regényben főszerepet kap. A történetben a baráti és érzelmi kapcsolatok mellett, az utazásra van a hangsúly fektetve. Majd a tanulság: lehet, hogy nem csak külföldön csupa mosolygás az élet…?

3.    Elizabeth Gilbert: Eat, Pray, Love – Ízek, imák, szerelmek
Ez egy önéletrajzi könyv, amelyből mi is megtanulhatjuk, hogyan kell megismerni, megszeretni, majd elengedni az embereket. Elizabeth egy sikeres, középkorú nő, aki rájön arra, hogy ezek a kiváltságok nem elegek számára a boldog élethez. Egy szörnyű válás után mer kockáztatni és új életbe kezdeni: Olaszországban találkozik ízekben rejlő lehetőségekkel, Indiában megismerkedik az ima erejével, és végül Balin rátalál a szerelem. A könyvből mozifilm is készült, Julia Roberts főszereplésével.

4.    Ken Follett: A Titánok bukása – Évszázad-trilógia 1.
A cselekmény középpontjában egy angol arisztokrata, Fitzherbert gróf áll. A történet a 20. század első éveitől az első világháború végéig, a Párizs környéki békekötésekig terjedő időszakról szól, bukásokat és felemelkedéseket bemutatva. A titánok bukása egy három részes sorozat első kötete. A trilógia arra próbál majd kísérletet tenni, hogy 5 családon keresztül mutassa be a 20. század Európa és Amerika történetét.

5.    Szalai Vivien: Hamis gyönyör – Egy luxusprostituált vallomásai
A szerző egy újságírónő, akinek egy magyar luxusprostituált vallott a felső tízezerrel szerzett tapasztalatairól. Gátlástalanság, megaláztatás, rengeteg pénz és egy rejtett világ leleplezése szolgáltatja a regény alapját.

6.    Rhonda Byrne: Az Erő
Ez a könyv a világ leghatalmasabb erejéről szól, aminek segítségével mindent megszerezhetsz, és bármit megváltoztathatsz; az ERŐRŐL. A szerző egyfajta útmutatónak szánja a könyvét, szeretné megismertetni, hogyan is működik az élet, ami nem is olyan bonyolult, mint amilyennek tűnik.

7.    Kiss Ádám: Szütyiő
A nagysikerű Dumaszínházas fiú „A szó elszáll, az írás megmarad” elvét követve összeszedte írásait, véleményeit, kalandjait, poénjait, hogy ezzel is szórakoztassa a nagyérdemű publikumot. Valamint azért, hogy: (most őt idézem)
„Drága jó Anyukám ezentúl tudjon nekem mit venni karácsonyra, névnapomra!”

8.    Vágó István: Kinyitom a számat:
Ez a könyv a 30éves pályával rendelkező, televíziós személyiségről, Vágó Istvánról szól. Az eddig hallgatásba burkolóz Vágó olyan kérdésekre ad választ, mint például:
Lopnak-e a tévékben?
Valóban csaltak-e a nagy vetélkedőkben?
Miért akarták főpolgármester jelöltnek, de miért nem lett végül az?
Néhány szóba összefoglalva, bemutatja a régi is a mai magyar multimédiát és politika élet.

9.    Kovács András Péter: Multigáz
Kovács András Péter első regénye egy macska-egér játékot mutat be rengeteg komikummal és iróniával fűszerezve. Hiteles és szórakoztató képet fest a mutikról és ügyfeleikről, a munkásokról és a munkakerülőkről, a nagyban és a kicsiben játszókról is.


10.    Bud Spencer: Különben dühbe jövünk
Meghökkentő, őszinte önéletrajz a 81 éves pofonosztóról, aki lerántja a leplet gyerekkoráról, a sportolóként töltött éveiről, a filmes karrierjéről, és barátságáról Mario Grottival, azaz Terence Hillel.

 

Oldalak