Az oltárnál hagyta faképnél a vőlegényét, miután meglátta, ki jelent meg az esküvőn

Megjelent az ex
Ahogy említettük, már épp csak az a bizonyos szó választotta el a szerelmeseket attól, hogy örökre összekössék az életüket, amikor a menyasszony megpillantotta az exbarátját. A srác nem volt a meghívottak között érthető módon, viszont abban a minutumban az ara ráébredt, még nincs túl a volt barátján, így nem mehet hozzá a mellette álló úriemberhez.
"Egyszerűen nem tudom megmagyarázni. Már az esküvő előtt is kavarogni kezdtek a fejemben a gondolatok, hogy tényleg ezt akarom-e, de amikor megláttam Josh-t (az ex neve - a szerk.), rögtön tudtam: nem mehetek férjhez, hiszen igazából másé a szívem már rég" - mesélte Liz. A döntés egyrészt érthető, de ennél pocsékabb időzítést keresve sem találhatott volna a csaj.
A sztori kicsit bennünket a Mindenütt nő (Sweet Home Alabama) című filmre emlékeztet, amikor Reese Witherspoon már szintén az oltárhoz igyekezett, közben pedig rájött, hogy még a gyerekkori szerelmébe van belezúgva.
























