Lifestyle

Elhunyt Jean-Luc Godard

A francia újhullám meghatározó filmrendezője 91 éves korában hunyt el.

A francia újhullámos mozi keresztapja

Meghalt Jean-Luc Godard filmrendező, aki a hatvanas években tabutémák feldolgozásával és újszerű technikák alkalmazásával forgatta fel a filmművészetet. A 91 évesen kedden elhunyt filmrendező halálhírét a Liberation című francia lap közölte.

Kifulladásig című első nagyjátékfilmje 1959-ben került a mozikba Jean-Paul Belmondo és Jean Seberg főszereplésével. A hatvanas évektől pedig olyan klasszikussá vált filmjei születtek, mint az Éli az életét, amely 1962-ben elnyerte velencei filmfesztiválon a zsűri különdíját, vagy a Bolond Pierrot, az Alphaville és a Weekend.

A világ filmművészetére nagy hatást gyakorló, rendkívül gazdag életműve több mint öt évtizedet fog át. Számos filmes díjjal ismerték el, 1995-ben Locarnóban életműdíjat kapott, 2007-ben az Európai Filmakadémia életműdíját, 2011-ben pedig az amerikai filmakadémia az Oscar-életműdíjat ítélte oda a francia rendezőnek.

Párizsban született, de gyermekkorát a svájci Nyonban töltötte, ahol orvos apja dolgozott. A párizsi Sorbonne etnológia szakára járt, amikor a diáknegyed filmklubjában megismerkedett a rendező Francois Truffaut-val és a cinéma vérité elméletét megfogalmazó Jean Rouch filmes-antropológussal. Eleinte filmkritikákat írt, de valójában a filmkészítés izgatta, s hogy ez finanszírozni tudja, egy svájci gátépítésen dolgozott.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A Kifulladásig, amelyért a legjobb rendezés Ezüst Medve-díját nyerte el a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon 1960-ban, rögtönzésszerű, eredeti technikával készült, Godard egyik napról a másikra írta meg a vázlatos dialógusokat.

A Velencében díjazott Éli az életét azt mutatja be, miként választja egy szép és tehetséges fiatal lány a prostituált életet. A háttérben kitapintható Godard meggyőződése, hogy a modern társadalomban mindenki „prostituált”, aki nem azzal foglalkozik, amit belső meggyőződése kíván. A főszerepet első feleségére, Anna Karinára osztotta, aki kiváló alakítást nyújtott. Godard második felesége Anne Wiazemsky, a harmadik Anne-Marie Miéville volt, életművét "a három Anne-korszakra" is szokták osztani.

1965-ben készült a Bolond Pierrot Belmondóval és Anna Karinával. A road movie-ban hőse családját és a fogyasztói társadalmat hátrahagyva kel útra egy nővel, akihez különös lelki kapcsolat fűzi, de ámokfutásuk a szabadság felé tragédiába torkollik. 1965-ben forgatta Alphaville című filmjét is. A szürreális disztópia olyan számítógépek uralta világot elevenít meg, amely üldözi a művészeket és a szerelmeseket.

Godard volt talán a legmerészebb a francia újhullám rendezői között. Filmjeit mindig viták követték, az újítások végigkísérték pályafutását. Egy anekdota szerint, amikor egyszer rákérdeztek, hogy szerinte egy filmnek vajon kell, hogy legyen eleje, közepe és vége, azt válaszolta: persze, de nem feltétlen ebben a sorrendben... – írta meg az MTI.

Könyvet jelentetett meg az interneten az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat a 2001. szeptember 11-i terrortámadások menetéről a tragédia 21. évfordulóján.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Komoly átszervezések és személyi változások lépnek életbe az ATV háza táján, ahol a Híradó, a Fórum és az Aktuál csapata is látványosan megújul. Miközben a csatorna több ismert arca új szerepkörben...
Lifestyle
Hatalmas pikkelyes betolakodó miatt hívtak segítséget egy ausztráliai otthon lakói, ám a helyszínre érkező profi vadászt még a hüllőnél is nagyobb meglepetés várta. A zárt ajtók mögött ugyanis...
Home&Design
Ha kicsi a hálószobád, valószínűleg már te is eljátszottál a gondolattal, hogy csak egy falbontás segíthetne rajta. Pedig egy lakberendező szerint létezik egy sokkal egyszerűbb megoldás, amihez még...
Lifestyle
A legtöbben talán nem is sejtik, hogy egyetlen apró kertészeti hiba is elég ahhoz, hogy a paradicsompalánták ugyan szépen fejlődjenek, mégse hozzanak bőséges termést.
Lifestyle
Nap mint nap behajtunk alá, mégis kevesen gondolkodnak el azon, miért ilyen hatalmas a benzinkutak fölé épített tető. Sokan azt hiszik, kizárólag azért készült, hogy ne ázzunk meg tankolás közben, de...
Lifestyle
A valódi személyes fejlődés és a pozitív életmódváltás ritkán kezdődik felhőtlen boldogsággal. A pszichológia szerint a belső szintlépést szinte mindig komoly belső feszültség előzi meg. Íme a jelek...