Lifestyle

Újra összeállt Magyarország legnagyobb rockzenekara: többszáz zenész gyűlt össze

Négyszáznál több zenész és énekes közreműködésével rendezték a CityRocks dunaújvárosi flashmobját a Szalki-szigeten szombaton délután.

Több, mint zenekar: közösség

A CityRocks Hungary-t egy zenészekből álló baráti társaság alapította 2017-ben Szegeden. A kezdeményezés célja az, hogy az élő zenét, azon belül is a rockzenét minél több emberhez juttassák el, valamint, hogy a profi és gyakorlott zenészek mellett olyan amatőr zenészeknek is koncertélményt tudjanak adni, akik eddig csak otthon magukban tudtak zenélni. Szeged, Kecskemét, Dunaújváros, illetve az erdélyi Bonchida szegélyezik eddig a CityRocks útját.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Szobában, maguknak zenélgető kezdők, rutinos profik, a mindennapokból kiszakadni vágyó amatőrök alkotják a közösségünket. Semmihez sem foghatók azok az energiák, amelyek felszabadulnak egy-egy rendezvényünkön. Ennek megmondhatói a résztvevő zenészek is, csakúgy, mint a közönség tagjai” – írták a szervezők az esemény Facebook-oldalán.

Minden város, amelyik házigazdaként meghívja a produkciót, egy napra az élő zene, az egy irányba mozduló közösség fővárosa lesz, és ezzel maga is része lesz ennek a közösségnek. Ami nem elsősorban a zenéről szól, hanem a zene, az együttzenélés által arról, hogy mi minden köt össze bennünket.

Lapozz a folytatásért!

Oldalak

Lifestyle
Egészség
A vércsoport olyan biológiai tulajdonság, amelyet a születésünk pillanatában kapunk, és amely egész életünkben velünk marad, és akár a szívünkre is hatással lehet.
Lifestyle
Egy inspiráló beszélgetés vagy új kapcsolat további lendületet adhat a Halaknak. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Egy születésnapi zsúron döbbent rá az egyik édesanya, hogy barátnője lánya kísértetiesen hasonlít rá. A DNS-teszt megrázó igazságot tárt fel: a kórházban véletlenül elcserélték a két csecsemőt.
Lifestyle
A Ráknál olyan helyzet alakulhat ki, ahol választania kell aközött, amit szeretne, és amit helyesnek érez. Olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gal Gadot ismét bebizonyította, hogy a vörös szőnyegen is igazi díva: legutóbbi megjelenésén egy lélegzetelállító estélyivel vonzotta magára az összes tekintetet.
Lifestyle
A Ráknak most érdemes hosszú távú terveket készítenie, mert a tudatos építkezés meghozhatja a gyümölcsét - íme, szeptemberi előrejelzésünk karrier fronton.