Lifestyle

Az igazság a kegyetlen motoros banda és a Beatles barátságáról

A Hells Angels megszállja az Apple Coprs-t

A Rolling Stone szerint 1968. december 4-én az Apple Corps alkalmazottai üzenetet kaptak George Harrisontól, amelyben nyersen közölte velük, hogy a hírhedt Hells Angels hamarosan megérkezik a londoni irodájukba. "Tizenketten lesznek, fekete bőrdzsekikkel és motorokkal" - mondta. "Mikor megérkeznek, valószínűleg megpróbálják majd kihasználni az Apple egész létesítményét. Valószínűleg mind úgy néznek majd ki, mint akik egy pillanat alatt ki tudnának nyírni, de nagyon egyenesek és rendes srácok, úgyhogy ne féljetek tőlük, és véletlenül se húzzátok fel őket. Próbáljatok meg segíteni nekik, de közben ne hanyagoljátok el a munkát, és ne engedjétek, hogy átvegyék az irányítást a Savile Row felett."

Harrison az előző ősszel találkozott először a törvényen kívüli bandával, amikor Jackie Lomax zenész, producereként dolgozott Los Angelesben. Végül a vártnál kevesebb motoros jelent meg, mivel a múltbéli elítéléseik miatt nem tudtak vízumot szerezni. Akik mégis megérkeztek, gyakorlatilag beköltöztek az épületbe, és azzal töltötték napjaikat, hogy terrorizálták a cég alkalmazottait. Táborozásuk az Apple pazar karácsonyi partiján érte el a csúcspontját, amikor a mérges, éhes motorosok darabokra téptek egy 43 kilós pulykát, és a Mikulásnak öltözött John Lennon csak hajszál híján kerülte el, hogy egy "Frisco Pete" nevű motoros megüsse.
Mindazok után, hogy milyen helyzetbe hozta zenésztársait, Harrison el sem ment a partira. "Nem mentem el, mert tudtam, hogy baj lesz" - magyarázta a Rolling Stone-nak.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Sokan úgy gondolják, hogy a legendás énekes valójában nem halt meg. Lehet, igazuk van?

Lead Fotó: 123rf, Forrás: Grunge

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A családi vagy lelki minták most olyan mélyről törhetnek fel a Ráknál, hogy már nem lehet őket figyelmen kívül hagyni. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Fashion&Beauty
Ha azt hitted, hogy a francia pedikűr már nem tud újat mutatni, 2026 nyara rácáfol erre. Bár a klasszikus fehér végű változat továbbra is népszerű, idén egy lágyabb, kifinomultabb verzió hódít: a...
Lifestyle
A Bikánál az anyagi fejlődés ma fontos szerepet kaphat. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok neked!
Sztárok
Lionel Messi elképesztő teljesítménye mögött nemcsak a tehetség és a kemény munka áll, hanem a tudatos életmód is. A világklasszis futballista étrendjének egyik állandó eleme egy különleges reggeli...
Sztárok
Josh Duhamel 53 évesen ismét apa lett: felesége, Audra Mari megszülte harmadik gyermekét, a megható hírt a színész Instagramon osztotta meg.
Sztárok
Scarlett Johansson és Colin Jost kapcsolata Hollywood egyik legstabilabb szerelmi történetévé vált: a sztárpár nyolc év után is láthatóan rajong egymásért.