Augusztusban kék lesz a Hold

Augusztusban több különleges Holdhoz kapcsolódó jelenségnek is szemtanúi lehetünk, ha az eget kémleljük, hiszen ebben a hónapban kétszer is telihold lesz.

Egy hónapban két telihold
Augusztusban megcsodálhatjuk a Kék Hold jelenségét, azaz azt a ritkán kialakuló naptári helyzetet, amikor egy adott hónapban kétszer van telihold. A holdfázisok 29,5 naponkénti ismétlődése miatt egy hónapban általában csak egyszer van telihold. 2,66 évente azonban egy hónapban két telihold is látható.

Ilyen volt például 2009. december 2-án és 31-én. Akik az idei telihold torlódást kihagyják, azok legközelebb 2015 júliusában tekinthetik meg a jelenséget.

A tizenharmadik holdtölte
A Kék Hold definíciója szerint, ha egy évszakban nem három, hanem négy telihold következik be, akkor a harmadikat nevezik Kék Holdnak, mely az esemény ritkaságára utal. Más meghatározás szerint a naptári év tizenharmadik holdtöltéje a Kék Hold.

Kamcsatkai Kék Hold
Érdekességként érdemes megjegyezni, hogy a világnak csak ezen a részén esik a Kék Hold hava augusztusra, hisz Kamcsatkán és Új-Zélandon a második telihold már átcsúszik szeptemberre, így ezeken a területeken az ősz első hónapja a Kék Hold időszaka.

Valódi kékség
A Hold valódi kékes elszíneződésére is van azonban esély, hisz a nagyobb erdőtüzek és vulkánkitörések esetén a légkörbe kerülő korom- és hamuszemcsék miatt a légkör elszíneződhet, s így a Holdat éjszakánként kéknek látjhatjuk. Ilyen jelenségnek lehettek szemtanúi 1950-51-ben a svédek és a kanadaiak, 1983-ban az El Chichon vulkán kitörésekor a mexikóiak, illetve 1991-ben Mount Pinatubo környékén. Persze a kék színű Holdnak az esélye idén agusztusban minimális.

Ritka, mint a kék hold
Az angolszász területen jobban elterjedt a Kék Hold jelenség megfigyelése, sőt több közmondás, szólás alapját is adja a bolygómozgás, melyet  ritkasága miatt emlegetnek ("once in a blue moon"), hasonlóan a hazai "ritka, mint a fehér holló" szóláshoz.

Oldalak

Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...