Árulkodó arcvonásaink

Arcvonásaink többet mondanak el rólunk, mint gondolnánk, hisz az egyes személyiségjegyek leolvashatóak vonásainkból.
Homlok
Homlokunk az intellektualitásról és mentális képességeinkről árulkodik. A magas homlokkal rendelkező emberek intelligensek, kedvelik a tudományokat és nyitott szemmel járnak a világban, azonban hajlamosak az álmodozásra. Az alacsony homlokúak tisztán és logikusan gondolkodnak, igazi racionalisták, míg boltozatos homlokúak kreatív és jóindulatú emberek, akik szeretnek önállóan dolgozni. A homlokon található ráncok is árulkodóak lehetnek, például a finom ráncok a befelé forduló, érzékeny alkatokat jellemzik. A mély árokszerű szarkalábak komplex gondolkodásra és remek összpontosító képességre engednek következtetni.
Szem
A legtöbb érzelmet szemünkből, a lélek tükréből tudjuk kiolvasni. A távol ülő szemek tulajdonosai nyílt, tiszta gondolkodású, realista emberek, akik hamar alkalmazkodnak a változásokhoz. A közel ülő szemek esetében pozitív életszemléletű, könnyen lelkesülő, ám hirtelen haragú emberekről beszélhetünk általában.
Szemöldök
A szemhez közel fekvő és apró mimikára is reagáló arcrész sokat elárul az aktuális érzelmi állapotról. A bozontos szemöldökkel rendelkezőek érzelmes és élettel teli emberek, míg az összenőtt típus gazdája igazán szenvedélyes alkat. Az íves szemöldökkel rendelkezők fantáziadús és lobbanékony alkatok, akik imádnak álmodozni és kalandokba keveredni.
Orr
Pisze vagy krumpli egyre megy, hisz az orr az életöröm és vitalitást központja az arcon. A nagy orral rendelkező emberek imádnak a középpontban lenni, remek tervezők és szórakoztató figurák, akik imádnak másokat megnevettetni. A pisze nózijúak általában hangulatemberek, akik hamar lelkessé válnak, de hamar el is megy a kedvük a legkisebb akadály feltűnésekor, ám legjobb tulajdonságuk a kalandvágy és a kíváncsiság. Nagyvonalú és következetes jellemre utal az egyenes orr, melynek tulaja öntudatos és türelmes. A hajlott orral rendelkezők a tettek emberei, akik nemcsak egyenes és logikus személyiségek, de igazi energiabombaként tartja őket számon környezetük.
Száj
Szájunk íve, ajkaink vastagsága igazán sokatmondó lehet, a legtöbb ember az ajkain megjelenő gesztusokat tudja a legnehezebben leplezni. A széles szájjal rendelkezők imádják az újdonságokat és a változatosságot, a kis szájjal rendelkezők azonban inkább rendszeretők és öntudatosak. A telt ajkak érzéki jellemre, igazi hedonistára utalnak, aki könnyen kikapcsolódik és jó a humorérzéke. A telt felső ajak szívélyességet, barátságosságot jelent, míg a duzzadt alsó ajkak nyitott személyiséget takarnak. A keskeny felső ajakkal rendelkezők zárkózott típusok, aki nem szeretik kimutatni érzelmeiket. A keskeny alsó ajak a kis teherbírású emberek jellemzője, ám a szerelmes típusoknál is gyakori.
Áll
Állunk a bennünk rejlő erőről, munkabírásunkról és energetikai szintünkről mesél. A kerek állal, esetleg tokával rendelkezők kiegyensúlyozott, érzelmes alkatok, akik igazán felelősségteljesen szemlélik a világot. A szögletes áll nagyfokú logikára, míg a csapott áll hevességre utal. A hegyes állú emberek többnyire érzékenyek, a tökéletességre törekednek és gyorsan reagálnak. Az előreugró áll befolyásolható és teljesítményorientált személyiséget jelez.