Lifestyle

Több mint 200 embernek állítottak ki angol nyelvű érettségit a magyar csalók, akiknek most súlyos vádakkal kell szembenézniük

Vádat emelt a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség négy magyar és egy francia állampolgár ellen, akik egy külföldi cég nevében angol nyelven kiállított, de az Oktatási Hivatal által el nem ismert, így nem honosítható érettségi bizonyítványt ígértek – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-t.

Több száz embert vertek át

A vádlottak 229 embernek ígértek hamis érettségit, a csalással okozott kár a 100 millió forintot is meghaladja.

A vádirat szerint egy 34 éves nő és egy 45 éves férfi egy-egy – Magyarországon államilag el nem ismert okiratot, diplomát nem adó – oktatásszervező céget vezetett, és 2018-ban elhatározta, hogy cégeik bevételének növelése érdekében egyéves online, érettségire felkészítő kurzusokat hirdetnek, valamint online érettségi vizsga letételét biztosítják a jelentkezőknek.

A két, pedagógiai végzettséggel nem rendelkező vádlott a velük szerződést kötő diákoknak azt ígérte, hogy a távoktatási kurzusokon és végül az online formában lebonyolított érettségi vizsga után, az okiratok hitelesített magyar nyelvre fordítását követően Magyarországon is elfogadott angol nyelvű érettségi bizonyítványt kapnak.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A 45 éves férfi az oktatási szerződések megkötésén kívül a sértettek toborzása érdekében interneten hirdette meg a képzéseket, és a közzétett, ismeretlen forrásból származó oktatási anyagok, valamint a vizsgáztatás informatikai hátterét is ő biztosította.

Az ügy további két magyar vádlottja az egyik oktatási cégnek dolgozó 54 éves férfi és 29 éves nő szerepe az volt, hogy az érdeklődőkkel elektronikus levelekben, személyesen vagy telefonon tartsák a kapcsolatot, a kérdéseikre az egyébként valótlan tájékoztatást megadják, továbbá az adminisztrációs feladatokat elvégezzék. A 29 éves nő feladata volt az is, hogy a cég hirdetéseihez fűzött, az online érettségi valódiságát megkérdőjelező kommenteket letiltsa – közölte a főügyészség.

Az ügy további vádlottja egy Magyarországon élő francia állampolgárságú 54 éves férfi, aki bűntársainak azzal nyújtott segítséget, hogy az általa vezetett amerikai–brit és később haiti honosságú, sem az Egyesült Királyságban, sem az USA-ban oklevéladományozási joggal nem rendelkező oktatásszervező cége nevében angol nyelvű “érettségi bizonyítványokat” állított ki.

A kerületi ügyészség a tettüket 2022 tavaszáig folytató vádlottakat – a sértettek számához igazodóan – többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalással vádolja és velük szemben letöltendő börtön- és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt – áll a közleményben.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.