A lány, akire rámosolygott a szerencse - Nagy Beatrix

A Femcafe.hu Utazás és a Recept rovatainak újságírójával beszélgettünk, aki múltjáról, a Femcafés munkásságról és a jótékonyság fontosságáról mesélt.

Hogyan kerültél a Femcafe.hu szerkesztőségébe?

Tavaly nyáron, közvetlenül a diploma megszerzése után a nővérem említette a Femcafe-t – arra gondolt, hogy esetleg megpályázhatnám a gyakornoki pozíciót, ami mint utólag kiderült, nem igazán létezett, ugyanis épp be volt töltve ez a poszt, és nem volt üresedés. Nyár végén aztán rám mosolygott a szerencse, ugyanis az akkori gyakornok épp távozott a cégtől, ezért behívtak egy állásinterjúra, amin sikerült meggyőznöm a főszerkesztőt arról, hogy alkalmas vagyok a munkára, augusztus végén pedig el is kezdhettem dolgozni. A feladatom ekkor az volt, hogy segítsem a rovatvezetők munkáját, idén januárban viszont megkaptam a recept és utazás rovatot is, aminek nagyon örültem, hiszen ezáltal még inkább a fejlődés útjára léphettem.

Mi a legfontosabb, amit itt megtanultál?

A legfontosabb, amit sikerült elsajátítanom az mindenképp az, hogy hogyan kell csapatmunkában dolgozni – ez korábban sosem ment túl jól, viszont hála a segítőkész szerkesztőségnek hamar belejöttem. Emellett persze nap mint nap tanulok a tapasztalt kollégáimtól, hiszen ők már több éve tevékenykednek a szakmában, míg én csak pályakezdőként próbálom felvenni a fonalat, ami sokszor nem egyszerű, hiszen mindig hatalmas a pörgés. Az interjúzás csínját-bínját például épp most próbálom elsajátítani, van még hova fejlődni, viszont ez is egy olyan része az újságírásnak, amiből sokat tanul az ember: türelmet, empátiát, na meg persze a megfelelő kommunikációt.

Mit élvezel leginkább a munkádban? Volt-e olyan anyagod, amire különösen büszke vagy?

Amit a leginkább élvezek az az, hogy mindennap azt csinálhatom, amire gyerekkorom óta vágytam – írhatok. Egész életemben úgy éreztem, hogy szóban sosem sikerül magam megfelelően kifejezni, az írás viszont mindig is jól ment, ezért bár klisésen hangzik, tényleg egy álmom vált valóra azzal, hogy az egyetem után azonnal sikerült elhelyezkednem egy szuper munkahelyen, remek és tehetséges emberek közt, akik közül többeket immáron barátomnak mondhatok. Az első komolyabb interjúmra pedig nagyon büszke vagyok, hiszen egy motiváló, céltudatos és bátor nővel, Female Yetivel beszélgethettem, a magyar világutazóval, akit vakmerősége és kalandjai miatt mindegyikünk irigyelhet egy kicsit.

Évente többször is adódik alkalom, hogy csapatként együtt fejlődjünk és kikapcsolódjunk. A legutóbbi csapatépítőnk egy jótékonysági programon volt. Hogy érezted magad?

Mindig is nagy vágyam volt, hogy a karácsonyi időszakban valami olyat tegyek, amivel segíthetek a rászorulókon, még akkor is, ha csak egy apróságról van szó. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület jóvoltából pedig a csapat egy jóhangulatú sütisütésen vehetett részt, ami azt gondolom remek kezdete volt az önkéntes jótékonykodásnak. Egyikünk sem érezte azt, hogy épp egy kötelező feladatot teljesítünk, hiszen nem is erről volt szó – egyszerűen jó érzés volt kiszakadni a mindennapok körforgásából, és hasznosnak érezni magunkat egy jó ügy érdekében, ami még inkább összehozta a szerkesztőség tagjait.

A karácsonyi hangulat mindenkit megérintett a közös sütögetésen. Ha visszaemlékszel, milyenek voltak az ünnepek gyermekkorodban?

Nos, hazudnék, ha azt mondanám, hogy a családunkban mindig tökéletesen és menetrendszerűen teltek a karácsonyok – sokszor nem úgy sikerült az ünnepi menü, ahogy azt édesanyám eltervezte, na meg persze az ajándékok sem okoztak mindig akkora örömöt, mint azt várták. Édesapám olykor rossz fát választott, amit aztán rosszul is faragott a talpba, a mézeskalácsok pedig amit anyuval együtt sütöttünk, gyakran lettek kőkemények és ehetetlenek. Összességében azonban, ha visszagondolok, sosem az előbb felsoroltak jutnak eszembe először, hanem az, hogy minden évben együtt volt a család, és mindig jókedvűen ültünk az asztalhoz, a vacsora után pedig közösen indultunk az éjféli misére. Ezek olyan dolgok, amelyektől nagyon szerencsésnek érzem magam, hiszen megadatott számomra az, hogy szeretetteljes családi légkörben tölthettem az ünnepeket, azokkal, akik a legfontosabbak számomra.

Hogyan készülsz 2021-re? Mit vársz a következő évtől?

Azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy a 2020-as év meglehetősen nehéz volt mindenki számára a kialakult járványhelyzet miatt. A magánéletemben sem alakult minden úgy, ahogyan azt szerettem volna, a legfontosabb mégis az, hogy a szeretteim és én is a legnagyobb egészségben végig csináltuk ezt az évet, amiből szerencsére már csak két hét van hátra. Őszintén remélem, hogy a következő év hasonlóan jó egészségben telik majd, a karrieremben pedig szeretnék újabb mérföldkövekhez érni, és minél többet fejlődni. Terveim közt szerepel továbbá az is, hogy a barátaimmal bepótolom az egymás nélkül töltött időt, hiszen elképesztően hiányoznak már a közös programok, na meg persze az élet maszk és korlátozások nélkül, a koncertek, az önfeledt ebédek és mozizások – úgy gondolom, ha az élet visszatér a normál kerékvágásba, ezeket az apró dolgokat mindannyian sokkal jobban megbecsüljük majd.

Mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

Sokat olvasok, a regények nagy szerelmese vagyok, csak úgy falom a sorokat. Képes vagyok egy vastag könyvet akár egy-két nap alatt befejezni, ha az adott olvasmány igazán lebilincsel. Az biztos, hogy előbb nyúlok egy könyvért szabadidőmben, mint a távirányítóért, egy esetben azonban kivételt teszek, méghozzá ha a Forma-1 megy a tévében – nem vagyok egy sportkedvelő ember, a száguldó cirkusz viszont gyerekkorom óta az egyetlen, amiért igazán rajongani tudok, így a futamok követése kihagyhatatlan program számomra. Volt már olyan, hogy lemondtam egy-egy fontos találkozót vagy randit miatta – na, ennyire vagyok fanatikus.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kattints a további képekért!