Lifestyle

A technika legújabb vívmánya - A hajlítható képernyő

Sokan panaszkodunk arra, hogy telefonunkon behorpadt, megkarcolódott, elrepedt, vagy esetleg eltört a kijelző. 2013 júliusától, a Samsungnak köszönhetően már nem kell ezzel a roppant kellemetlen problémával foglalkoznunk.

Mindenki szeret minél elegánsabban, összeszedettebben megjelenni egy tárgyaláson vagy állásinterjún. Ha egy lepukkant holmival állítunk be, az nem vet jó fényt ránk. A telefonunk is sok mindent elárulhat rólunk, ezért ne csak öltözetünkre figyeljünk, hanem a mobilunk állapotára is.

A Samsung új OLED technológiájának köszönhetően sikerült kifejleszteniük azt a televízió és telefontípust, amelyet hajlékony kijelzője lévén lehetetlenség összetörni. A cég először a 2011-es Consumer Electronics Show-n mutatta be az új vívmányát, egy 4,5 inches 0,3 mm-es kijelzőn. Lényege a fénytechnikában rejlik: a hagyományos telefonok kijelzője sima LCD megvilágításban működnek, így szükség van térre és üvegre a védelméhez, míg az OLED technológia saját fényforrással rendelkezik, így elmaradhat az üvegborítás, ráadásképp sokkal kisebb és vékonyabb formában kivitelezhető a mobiltelefon.

A Wall Street Journal szerint már 2013 júliusára kész lehet az első darab, utána a Samsung készen áll a tömeggyártásra.

Az üzleti világnak mindenféleképpen jót tesz ez az új technológia, hiszen forradalmasítja a munkahelyen való megjelenést.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Ismét felrobbantotta a közösségi médiát a 42 éves realitysztár. Khloé Kardashian legújabb Instagram-fotói láttán a rajongók megint azt találgatják: vajon egy jó sminkről vagy újabb szépészeti...
Sztárok
A kilencvenes évek egyik legszeretettebb kultfilmje, az Átkozott boszorkák (Practical Magic) végre megkapja a várva várt folytatását. Ráadásul nem is akárhogyan: Sandra Bullock és Nicole Kidman ismét...
Lifestyle
Egy ártatlannak tűnő kérdés ma egészen mély gondolatokat indíthat el a Bikábam. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Sztárok
Sophia Loren mindig is rajongott az olasz konyháért, és a legenda szerint a jó tészta nála nem luxus, hanem a kiegyensúlyozott élet egyik legnagyobb öröme.
Lifestyle
Amikor az őszi kánikulát lassan felváltja a hűvösebb időjárás, sokan hajlamosak elkenődni, és a napsütést gyászolni. Pedig az ősz nem a nyár vége, hanem egy teljesen új, utánozhatatlan életérzés...
Egészség
A betegség nem gyógyítható, de a felismerés ideje meghatározza, mennyi ideig maradhat meg a beteg önállósága, kapcsolatai és életminősége.