A parfümöt tudni kell viselni! Íme, egy kis segítség hozzá

Egy jól kiválasztott illat szinte csodákra képes: javítja közérzetünket, hangulatunkat, fokozza magabiztosságunkat és vonzerőnket. Egy jól eltalált parfüm hosszú időre kedvencünkké válhat, éppen ezért fontos, hogy vásárláskor jól válasszunk, és ügyeljünk néhány szabály betartására, ha illatszerünk tárolásáról és használatáról van szó.

A megfelelő parfüm kiválasztása
A parfümvásárlás során ügyeljünk arra, hogy egyszerre négynél több parfümöt ne szagoljunk meg, mert ennyi hatás után már összezavarodik az orrunk, és az újabb illatokat már nem megfelelően észleli. Ha semmiképpen sem tudunk ellenállni a bőség zavarának, akkor a harmadik-negyedik lehetőség után pihentessük pár percig az orrunkat, vagy szagoljunk meg egy illatanyagmentes dolgot, például a ruhánkat. Minél kevesebb illatosított dolgot viselünk magunkon, orrunk annál tisztábban fogja érezni az egyes illatokat.

A parfüm illata bőrünkön egész sokat is változhat, így ne a levegőbe, hanem a testünkre (csuklónkra) fújva teszteljük a szóba jöhető termékeket, hiszen így tudhatjuk meg, hogy a kiválasztott illatszer rajtunk milyen illatú lesz. Mivel pár perc is eltelik, míg a parfüm bőrünkkel reakcióba lép, illetve illatának részei teljesen kibontakoznak, ezért ne rögtön az illatszer felvitele után határozzunk, hanem döntésünkkel várjunk néhány percet.

A megfelelő parfüm megtaláláshoz gondolkodjunk el azon, hogy az élet egyéb területein milyen illatokat kedvelünk. Édeset? Virágosat? Keleties jellegűt? Milyen gyümölcsök, fűszerek illatához vonzódunk leginkább? Egy képzett eladó ezek alapján biztosan megadja a megfelelő segítséget számunkra.

A parfüm viselése és tárolása
A kevesebb több elve a parfümviselésnél is igaz, hiszen a cél nem az, hogy parfümfelhőbe burkolózva közlekedjünk, és illatunkról már a méterekkel arrébb tartózkodók is megismerjenek minket. A nem agresszív, hanem kellemes hatás eléréséhez a parfümből testünknek azon pontjaira kell fújni egy keveset, ahol a bőrünk vékonyabb, tehát a nyakra, a fül mögötti részre, a csuklóra, illetve a térd-és könyökhajlatra. A haj szintén remekül megtartja a parfüm illatát, igaz, ide csak akkor érdemes permeteznünk belőle, ha nem használunk illatosított hajápolókat. Mivel a parfümben található alkohol szárítja a hajat, így ide is csak mértékkel fújjunk belőle.

Mivel az orrunk hamar hozzászokik az általunk viselt illathoz, ezért könnyen abba a csapdába eshetünk, hogy a minket körüllengő intenzív illat ellenére a nap kezdete után még többször is fújunk magunkra parfümünkből. Erre semmi szükség, hiszen az eau de parfum minimum 15-18% parfümolajat tartalmaz, s ennek illata általában legalább hat-nyolc órán át tartós marad.

Ha nem szeretnénk, hogy ruhánk is átvegye parfümünk illatát, akkor az illatszert még felöltözés előtt fújjuk magunkra, és az öltözködéssel várjunk addig, amíg az illatszer teljesen megszárad. Ha véletlenül a ruhánkra fújtuk a parfümöt, akkor azonnal mossuk ki lágy vízzel az érintett területet, majd a ruhát is, mihelyt alkalmunk nyílik rá. A parfümök illatanyagainak károsodását elkerülhetjük, ha hűvös, sötét helyen, légmentesen záródó üvegben tároljuk őket.

Oldalak

Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...