Lifestyle

A legszebb virágzó fák és lombok

A tavasz egyik nagy előnye a napsütés és a madárcsivitelés mellett a virágzó fák és bokrok látványa. Nem csak a hozzájuk tartozó színkavalkád teszi vidámabbá az embert, de illatuk is örömmel tölti el. Lássuk a „tavasz legszebb vesszői” címért esélyesen induló lombkoronákat!


Nem hiába nőtte ki magát Japán szimbólumává a méltán híres japán cseresznyefa. Mikor virágba borul egyszerre visszafogott és gyönyörű, szépségével magával ragadja az embert. Emiatt a felkelő nap országában a meteorológusok külön jelzik, az ország mely részében, hány százalékosan nyíltak ki a bimbók. A helyiek fesztiválokat szerveznek az adott helyszínre, ahová csak a virágzás miatt még turisták is elvándorolnak. Nem hiába: a hagyomány szerint, akire ráhullik a cseresznyefa virága, az szerencsés lesz.

Budapesten az ELTE Füvészkertjében élvezhetjük a csodás fa látványát április 16-17-én, sőt akár örökbe is fogadhatjuk kedvencünket, miközben őshazájukon is segítünk: a befolyt összeget a katasztrófa károsultjainak megsegítésére fordítják.

                         
   
Magyarországon az egyik legismertebb fafajta a b
arackfa. Nem véletlenül: gyümölcse édes, az azt megelőző rózsaszín-fehér virágai pedig gyönyörűek. Mindenki tudja, hogy míg nyáron és ősszel az előbbit lehet élvezni, tavasszal az utóbbit. Azzal azonban kevesen vannak tisztában, hogy Kínából származik: már a Kr.e. 10. században írásos emlékek említik, mint az uralkodók kedvelt gyümölcsét. Ennek ellenére a magyar flórklór szerves része lett: ki ne énekelte volna gyerekként édesanyjának, hogy „Orgona ága, barackfa virága…”?

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

                        

A tavaszi szépségek közé tartozik a sokszínű magnóliafa is. Körülbelül nyolcvan alfaja létezik, így különböző színekben és formában pompázhat. Árulkodóan liliomfának is nevezik, ám létezik olyan fajtája, melynek virága inkább a tulipánokra emlékeztet. Színe lehet feketés bíbor, piros vagy rózsaszín is. Klasszikus változata azonban fehér, amely az idő múlásával rózsaszínesre változik.

                        
 

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.