Lifestyle

Az elődöntőkkel folytatódik A Dal 2022 – Ezek a produkciók vannak még versenyben

Szombaton rendezik A Dal 2022 első elődöntőjét. A négy válogató adásból továbbjutott húsz produkció két műsorban, akusztikus hangszereléssel versenyez a döntő nyolcas mezőnyébe kerülésért.

Szombaton lesz az első elődöntő

A showműsorba bejutott negyven előadó közül már csak húsz van versenyben "Az Év Dala 2022" címért. A két elődöntőből négy-négy produkció jut a fináléba – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel. A február 26-án 19 óra 35 perctől a Dunán látható első elődöntőben Ekanem (dalának címe: Hideg szél), Hegedűs Bori és Tempfli Erik (Anya), Nyári Aliz (Félóra nyár), Oláh Ibolya (Nem adom el), Palágyi Ildikó (Pillangó), a Pankastic! (Hosszú volt a nyár), Sándor Szofi (21 gramm), a Subtones (Nem segít más), a Third Planet (Táncol a világ), valamint Ya Ou (Zsákutca) lép színpadra. Három közülük a zsűri, egy pedig a közönség szavazataival jut a március 12-i döntőbe.

A második elődöntőben lesz hallható Andelic Jonathan Jota (Elhiszem még), GRETA (Igazi kincs), Gubik Petra (Ez van, ez!), Majoros Csenge (Földöntúli szerelem), MattSet (Most vagy soha), a Napfonat (Mint a zápor), Pádár Szilvia (Kismadár), Ruby Harlem & Roy (Még ma este), Solére (Másért) és a Swing à la Django feat. Koszika (Utazás).

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Időközben elindult az online Akusztik Dalverseny is, amelyben A Dal 2022-be bejutott mind a negyven produkció részt vesz és esélyt kap a fődíjra. A feldolgozásokat a műsor online felületén lehet meghallgatni, szavazni szintén itt lehet március 9. éjfélig; a nyertesről kizárólag a közönség dönt. Az áthangszerelt versenydalok a Petőfi TV Akusztik című műsorában is bemutatkoznak: február 21-én és 28-án, valamint március 7-én 21 óra 15 perctől. Az Akusztik színpadán hétfő esténként kiderül, mit tudnak az előadók elektronikus hangszerek nélkül.

Mindig is sejtettük, de most már tudományosan is bizonyított: az, hogy milyen zenét hallgatunk, elárulja, milyen a személyiségünk valójában.

Leadfotó: facebook.com/adalshow

Oldalak

Lifestyle
Home&Design
A színek nemcsak a hangulatunkat befolyásolják, hanem azt is, hogyan érezzük magunkat a konyhában – a megfelelő árnyalatok minden főzést és együttlétet örömtelivé tehetnek.
Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
Rendkívül megható és látványos fotóval jelentkezett az Instagramon a várandós Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse, miközben a rajongók segítségét kérik születendő gyermekük elnevezéséhez.
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Lifestyle
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.