Lifestyle

A babonák napja - Péntek 13

Baleseti statisztikák péntekre

A babonák miatt sokan otthon maradnak, nem kötnek jelentősebb üzletet, kerülik a repülőgépeket. Az Egyesült Államokban a péntek 13 okozta pánik akkora, hogy egy ilyen napon akár 1 millió dollárnyi veszteséget is okozhat az állami költségvetésben.
Egy hollandiai biztosító társaság statisztikai felmérése szerint azonban a babonás péntekeken jóval kevesebb a baleset, hisz a 7800 bejelentés helyett csak 7500 érkezik be átlagosan. A British Medical Journal egyik 1993-as cikke szerint azonban az ilyen napokon 52 százalékkal több a személyi sérülés.

Egy finn pszichiáter, Dr. Simo Nayha az 1971 és 2002 közé eső babonás napokat vizsgálva megállapította, hogy a férfiaknak 2, míg a nőknek akár 63 százalékkal több esélyük van arra, hogy közlekedési balesetben meghaljanak ezen a napon. A csöppet túlzónak tűnő adatok mögött valószínűleg a túlságos pánik állhat, hisz félelmünkben szinte generáljuk a baleseteket.

A babona fénykora

A péntek 13 köré csoportosuló babona tündöklése az azonos címen napvilágot látott horrorfilmeknek is köszönhető, hisz az 1980-as években a 18 év 24 közöttiek közel harmada hitt emiatt a film miatt a szerencsétlen számban. Világszerte megfigyelhető, hogy a 80-as években a felhőkarcolók nem rendelkeztek 13. emelettel, a szállodák és kórházak nem számozták a 13-as szobát, sok helyen nem volt kitéve a 13-as házszám, illetv

e a színházak és koncerttermek nézőteréről is hiányzott a 13-as sor.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Népi hiedelmek

Célszerű kerülnünk az ezen a napon vett orvosságot, hisz azok elvesztik hatóerejüket.
A pénteki napon varrott ruha, hamar szétfoszlik.

A pénteken világra jött állatok betegesek lesznek.

Az ezen a napon elvetett magokból silány termés fejlődik.
A péntek 13-án kötött frigyeknek válás lesz a vége.

Népi jótanácsok

Reggel hangosan ismételjük el háromszor: ,,Ma minden kedvezően alakul!”- hisz ez egyfajta mantra , ami a pozitív dolgokat csalogatja felénk.
Érdemes beszerezni egy szerencsepatkót vagy 4 levelű lóherét. Tegyünk zsebre egy piros kendőt kabalának. Ha esik az eső a babonás napon, akkor pár lépés erejéig ázzunk egy kicsit, ez lemossa a balszerencsét rólunk.
Este a jobb vállunk felett nézzünk hátra a Holdra, így az elkövetkező időszakba bevonzzuk a jó szerencsét.

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Megrázó őszinteséggel vallott állapotáról a korábbi világelső teniszsztár. Chris Evert közösségi oldalán jelentette be a szomorú hírt, miszerint a gyilkos kór másodszor is megtámadta a szervezetét. A...
Lifestyle
Az autógumira hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mint a világ egyik legunalmasabb, legmagától értetődőbb tárgyára. Fekete, kerek, gumiból van, kész. Pedig a gumik történetében is akadnak meglepően...
Lifestyle
Ha autóval közlekedsz, biztosan láttad már az útkereszteződésekben, parkolóházakban vagy szűk utcákban kihelyezett hatalmas, gömbölyű tükröket. Első ránézésre úgy tűnhet, hogy egyszerűen csak nagyobb...
Lifestyle
Az állásinterjúk egyik legnehezebb kérdése még a legtapasztaltabb jelentkezőket is zavarba hozhatja. Egy szakértő most elárulta, milyen választ tartanak a HR-esek a leghitelesebbnek – és mely...
Fashion&Beauty
A nagy kánikulában nemcsak a felsőinket és a cipőinket érdemes lecserélni könnyedebb darabokra, hanem a nadrágválasztásunkat is érdemes újragondolni. Idén nyáron több régi kedvenc háttérbe szorul,...
Lifestyle
Mindannyian imádjuk a frissen mosott ruhák illatát és puhaságát, ám a túlzott öblítőhasználat komoly veszélyeket rejt. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy reflexből minden mosáshoz adagolják, miközben...