Lifestyle

86 éves lenne Marilyn Monroe

Norma Jeane Mortensen Baker, ismertebb nevén Marilyn Monroe tegnap töltötte volna 86. életévét.

1926-ban, június elsején látta meg a napvilágot a már életében is legendának számító híresség. Színészként, modellként és énekesnőként is tevékenykedett, de a köztudatban inkább csak szexszimbólumként terjedt el a neve.

Kalandos élete volt, hiszen 16 évesen már férjnél volt, a második világháborúban pedig egy repülőgyárban dolgozott. Utóbbi hozta meg a sikert számára, ugyanis itt fedezte fel egy fotós, aki beajánlotta egy ügynökségnek. Ezután kezdődött kalandos élete: elvált férjétől, címlapok tömkelegén szerepelt, filmszerződéseket kapott és felvette a ma már ismert nevét, a Marilyn Monroe-t.

A 20th Century Fox hónapokon keresztül alakítgatta Marilyn külsejét, viselkedését. Azonban a filmstúdiónál töltött idő kárba veszett. Marilyn nem futott be, csak 1949-ben, amikor elvállalt egy aktnaptár fotózást a megújult külsejével. A képek 4 évvel később megjelentek a Playboy-ban. Kevesen tudják, de Marilyn volt az első modell a Playboy hasábjain, akinek fotóit kihajthatták az olvasók.

A hírnévnek köszönhetően ismét főszerepeket kapott a mozivásznon, amelyek ezúttal nevének köszönhetően már sikeresek voltak. Ekkortájt újra férjhez ment, bár ez a kapcsolat is csak 9 hónapig tartott, azonban Joe DiMaggio-val halála végéig jó barátok maradtak.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ez idő tájt Monroe ráébredt arra, hogy nem is annyira érdekli a filmezés, így egy éve eltűnt a nyilvánosság elől. A hírek szerint ekkor a monacói herceg őt is számba vette lehetséges feleségeként, de mivel nem volt katolikus, inkább Grace Kelly-t választotta.

1956-ban harmadszorra is férjhez ment egy drámaíróhoz, akinek kedvéért áttért a zsidó hitre, azonban 1961-ben – éppen J. F. Kennedy beiktatásának napján - váltak el.

Felkérték az elnök születésnapi köszöntetésre, ami annyira jól sikerült, hogy később románc lett belőle.

Megbízhatatlansága miatt szerződését felbontották, egy stúdió sem tartott rá igényt, karrierje véget ért. A még mindig csak 36 éves Monroe ágyban fekvő meztelen, a telefont markoló holttestét 1962. augusztus 5-én reggel fedezte fel bejárónője. A hivatalos vizsgálat altató-túladagolást állapított meg a halál okaként, de ezt kevesen hitték el.

Azóta is számtalan összeesküvés-elmélet látott napvilágot, a rejtélyt időről időre, újra és újra megfejtik. Marilyn Monroe alig harminc filmet forgatott, de már életében legenda lett.

Rajongói közé tartozott Albert Einstein, Jean-Paul Sartre, képmása ma is évente 2 millió dollárt hoz örököseinek. Mítosza mit sem halványult: az új évezred küszöbén a Playboy, a People és az E! Online magazin szavazásán is őt választották az elmúlt évszázad legszexisebb nőjének.
 

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Egyre több gyakorlati tapasztalat világít rá a hazai REpont visszaváltási rendszer egyik legnagyobb, úgynevezett láthatatlan problémájára, amely naponta több tízezer műanyag palack újrahasznosítását...
Egészség
Nem minden, a szív számára kedvezőtlen étel tűnik elsőre egészségtelennek, ezért érdemes a megszokott fogásokkal kapcsolatban is tudatosabbnak lenni.
Sztárok
A Harry Potter-franchise évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvend világszerte, a rajongók pedig a mai napig rajonganak a filmek háttérben zajló, sokszor egészen megdöbbentő kulisszatitkaiért.
Lifestyle
Rendkívül ritka és felháborodást kiváltó felvétel járta be a közösségi médiát: a Balaton szokatlanul alacsony vízállása miatt feltáruló tómederben kapta lencsevégre egy fotós a vízben dolgát végző...
Lifestyle
A néhány napja elhunyt amerikai újságírónő, aktivista Gloria Steinem rengeteget tett az egyenjogúsgért és azért, hogy a nők hangját az egész világon meghallják. A modern feminizmus egyik legismertebb...
Sztárok
Ugyan teljesen átalakult zsűrivel és megújult lendülettel tért vissza a képernyőre a Megasztár legújabb évada, a műsorból kikerült Tóth Gabi személye továbbra is folyamatosan jelen van a stúdióban.