Lifestyle

Tudtad? 5 dolog is van, amit május elsején ünneplünk

Mint tudjuk május elseje a munka ünnepe, amely a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt ünnepnap és a legtöbb országban hivatalos állami szabadnap, amely a munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokról hivatott megemlékezni. Sokan nem is sejtik, hogy miért, mitöbb még ezen kívül négy dolog is köthető ehhez a jeles naphoz. Te tisztában vagy ezekkel?

Május 1.

Miért pont erre a napra esik? Ennek az az oka, hogy 1886. május 1-jén a chicagói munkás szakszervezetek sztrájkot szerveztek a nyolc órás munkaidő bevezetéséért. A tüntetéseken 350 ezer munkás vett részt, több napon keresztül, míg végül május 4-én a helyi anarchista vezetők a Haymarket Square-re tiltakozó nagygyűlést hívtak össze, ekkor azonban a tüntető munkások közé vegyült anarchisták egy bombát dobtak a kivezényelt rendőrök közé, akik viszonzásul azonnal tüzet nyitottak. Több tucat sebesült maradt a helyszínen, akik félve a letartóztatástól nem mentek kórházba. Ennek "köszönhetően" 1891-ben május elsejét hivatalosan is a „munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé” nyilvánították. Lapozz a cikk folytatásáért!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: 123RF.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Veronica Franco a 16. századi velencei reneszánsz egyik legelképesztőbb és legösszetettebb alakja volt. [BANNERS]
Home&Design
Egy apró hálószobában minden centiméter számít, ezért egyáltalán nem mindegy, milyen ágy kerül bele. A túl robusztus keret, a széles fejtámla vagy a fölöslegesen nagy bútor könnyen elveheti a helyet...
Lifestyle
Bár a retinol az öregedésgátló bőrápolási rutinok fontos alapköve, a jótékony A-vitamin nem csupán krémek vagy szérumok formájában, hanem szinte kizárólagosan élelmiszerek útján is bevihető a...
Sztárok
Bár Diana hercegné élete során a világ egyik leghíresebb hölgye volt, a palota falai között gyakran küzdött magánnyal és unalommal. A palota egykori munkatársa, Dickie Arbiter szerint a hercegné...
Sztárok
Az amerikai történelem legnagyobb szabású tengeri kutatóakciójának megrázó kulisszatitkait tárta fel a Parti Őrség egykori parancsnoka, W. Russell Webster és felesége új könyve, amely ott veszi fel a...
Lifestyle
Hiába a drága sampon, a hajpakolás és a gondosan kiválasztott hajolaj, a hajad mégsem olyan fényes, mint szeretnéd? Lehet, hogy nem egy újabb csodaszerre van szükséged, hanem arra, hogy másképp moss...