Októberben indul a 18. Budapest Design Week

Hibrid formában valósul meg

Az eseménysorozat tavaly a pandémiás helyzetre való tekintettel hibrid formában valósult meg, aminek pozitív hozadékaként azok is tudtak csatlakozni a programokhoz, akik fizikailag nem tudtak jelen lenni, ezért az offline mellett ebben az évben is lesznek online programok. Idén is két fő programtípusból épül fel a rendezvénysorozat: a saját, valamint a külső partnerek által szervezett, befogadott eseményekből. Az eseménysorozat nyitókiállítása a központi témát körbejáró „New Standards” lesz a Société Budapestben, amely 30 fiatal, 30 év alatti tervező munkáját mutatja be. Ezek többsége terv vagy prototípus, és jól illusztrálják az új generáció felelős gondolkodásmódját a jövőnk tekintetében. A kiállításhoz kapcsolódó beszélgetéssorozat számos témát körbejár az autóipar jövőjétől kezdve a szabadidő eltöltésének megváltozásán át a kiterjesztett valóság kérdésköréig, mindegyiket a design vetületében vizsgálva. A nyitóestén adják át a Magyar Formatervezési Díjakat és a Design Management Díjat. A díjazottakat és a legkiemelkedőbb pályázókat felvonultató kiállítás a fesztivál végéig szintén a Sociétében lesz látogatható. A járványhelyzet függvényében tárlatvezetést is tartanak az érdeklődőknek.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

design week, budapest, esemény, formatervezés

Komplex szakmai programok

A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan idén is komplex szakmai programmal jelentkezik a Magyar Formatervezési Tanács és stratégiai partnere a Fabunio (Magyar Fa- és Bútoripari Unió). A rendezvény azt járja körül, hogy az egyes alkotók és cégek életére milyen hatással van a designszemlélet, milyen eredményeket hozott számukra a díjakra való jelentkezés, illetve milyen élményekkel és kihívásokkal jár a gyártói-tervezői együttműködés. A program keretében a Fabunio gyárlátogatást is szervez, ahol az érdeklődők betekinthetnek a bútoripar kulisszái mögé. Hagyományosan a Budapest Design Week időtartama alatt elevenedik meg a Start Up Guide is: a Start Up Guide Live többnapos, interaktív online előadássorozat. Október 12-én az üzletek válságállóvá alakításának módszerei, a finanszírozási formák és a piaci változások követése lesznek a középpontban, október 13-án pedig az ügyfélélmény fogalma és fontossága, a remarketing eszköztára és a rendszerben gondolkodás előnyei adják a fő témákat. Az előadásokat beszélgetések követik, a program pedig később is visszanézhető lesz.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: BDW - Mohai Balázs

Oldalak

Sztárok
Auden Wyle már nemcsak híres édesapja miatt kerül a figyelem középpontjába: a 20 éves szépség egyre magabiztosabban építi színészi karrierjét, miközben vörös szőnyeges megjelenéseivel is sorra...
Lifestyle
A kertben megjelenő kártevők sokszor láthatatlanul, mégis rendkívül gyorsan képesek kárt tenni a növényekben, és mire a probléma észrevehetővé válik, már jelentős pusztítást okozhatnak. Egy egyszerű...
Sztárok
A Harry Potter-filmek egyik legellenszenvesebb mellékszereplője kétségkívül Rita Vitrol volt, akinek újságcikkei igencsak hagytak maguk után némi kívánnivalót. A karaktert alakító Miranda Richardson...
Lifestyle
Egy georgiai édesanya által rögzített, frenetikus családi videó robbantotta fel az internetet, amelyben egy tüneményes ikerpár mutatja be az úgynevezett „ikerlogika” legszebb mintapéldáját. A...
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...