Home&Design

6 tárgy, ami a feng shui szerint bevonzza a szerelmet – Ezeket tedd be a hálószobádba!

A feng shui által használt bágua-térkép szerint az otthonunk minden része az élet egyes területeinek felel meg. Ha szemben állsz a bejárati ajtóval, akkor a lakás jobb hátsó fele képviseli a házasságot és a szerelmet. Ez azonban még nem minden: az ősi tudomány szerint a hálószobában van egy szerelemsarok - ha háttal állsz az ajtónak, a távolabb eső, jobb oldali sarokról van szó. Itt kell elhelyezned olyan tárgyakat, amik bevonzzák vagy megerősítik a szerelmet. Mutatjuk, melyek a legjobbak!

Minden, ami delfin

A delfint már évszázadok óta a legnemesebb emberi érzéshez kötik – az ókori görögök szerint Aphroditének, a szépség és a szerelem istennőjének, és Apollónak, a gyógyítás, művészetek és a vadászat istenének is ez a játékos jószág volt a szent állata. Sőt, sok történetben a szerelmesek megmentőjeként is hivatkoznak rá. A delfineket máig imádják az emberek, intelligensek, okosak, kedvesek, így nem csoda, hogy a feng shui szerint egy delfinszobor vagy kép lángra lobbanthatja a szerelmet. A csodaszép vízi élőlény ereje akkor a leghatásosabb, ha kettő van belőle – igyekezz párban elhelyezni őket a hálószobában!

Madárszobrok

Ha már párban lévő állatokról van szó, nem hagyhatjuk ki a madárpárokat sem. Több forrás is kiemeli, hogy a feng shui-ban a barátság, a szerelem vagy a házasság erősítésére a leggyakoribb ábrák a madarak, így például a kacsák vagy a pávák. A kacsapár a hűséget és a lojalitást jelképezi, ugyanúgy, ahogy a pávák – utóbbi fajról köztudott, hogy hihetetlenül hűséges a párjához. Főleg azokak ajánljuk őket, akik házasságban élnek – a segítségükkel a szenvedélyt is be lehet csempészni a kapcsolatba!

Fotók: coolenevada.com, amazon.com

Oldalak

Home&Design
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.