Home&Design

Újabb frissítés érkezik az iPhone-ra

Folyamatosan javítgatja mobil operációs rendszerét az Apple, így kis túlzással hetenként érkezik egy-egy újabb változat. Arra viszont kevéssé számítottunk, hogy nem áll meg az iOS 14.6-nál.

Már senki nem számított még egy verzióra

Bár azt hihettük, hogy iOS 14.6 lesz az utolsó alverzió az őszre várható iOS 15 előtt, most újabb béta frissítést adott ki az Apple a fejlesztők számára (elérve volt az összes eddigi iOS-verzió valaha volt legtöbb kiadását). Az iOS 14.7 béta 2 jelenleg kizárólag a fejlesztőknek érhető el, de valószínűleg néhány napon belül elérhetővé válik a nyilvános béta is a felhasználók számára. A frissítés két héttel azután jelent meg, hogy az Apple kiadta az első 14.7-es bétát, és mindössze kilenc nappal azután, hogy elérhetővé vált az iOS 14.6 – írta meg a hvg.hu.

Megszokott dolog, hogy az Apple az új kiadások első bétájába teszi az új funkciókat, a következő béták pedig a teljesítmény javítására összpontosítanak. Ennek megfelelően az iOS 14.7 első bétaverziója nemrégiben egy új időzítőkezelő funkciót tartalmazott, ez a HomePod-felhasználók számára készült. Jelentősebb funkciókról egyelőre még nem érkezett hír, bár a tengeren túlon több felhasználó is kiemelt egy újdonságot: a levegőminőségi index jelentéseket. A 9to5Mac szerint néhány európai országot (Hollandia, Franciaország, Olaszország, Spanyolország) is érinti ez a funkció.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az Apple várhatóan az eheti WWDC konferencián mutatja be a következő nagy operációsrendszer-frissítést (iOS 15), és röviddel az esemény után akár egy korai béta verziót kaphatnak a fejlesztők. Az iOS 15 esetén természetesen egy nagy frissítésről van szó, ezért számos új funkcióra és fejlesztésre számíthatunk. Elképzelhető azonban, hogy az Apple változtat azon, hogy milyen eszközök kapják meg ezt az új verziót, és az iPhone 6s kikerülhet a képből.

Egy könnyed teszt - illetve képrejtvény - így hétfőre. Megtalálod a telefont a mintás szőnyegen? Nem egyszerű.

Fotó és leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Home&Design
Egészség
A kertben való védekezés és a kirándulás alatti óvatosság két külön dolog, de mindkettőnél az a cél, hogy a kullancs ne minket találjon meg.
Utazás
Gyakran van az, hogy még nálunk van a víz, vagy üdítő, viszont be akarunk sétálni egy étterembe.
Sztárok
Ismét felrobbantotta a közösségi médiát a 42 éves realitysztár. Khloé Kardashian legújabb Instagram-fotói láttán a rajongók megint azt találgatják: vajon egy jó sminkről vagy újabb szépészeti...
Sztárok
A kilencvenes évek egyik legszeretettebb kultfilmje, az Átkozott boszorkák (Practical Magic) végre megkapja a várva várt folytatását. Ráadásul nem is akárhogyan: Sandra Bullock és Nicole Kidman ismét...
Lifestyle
Egy ártatlannak tűnő kérdés ma egészen mély gondolatokat indíthat el a Bikábam. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Sztárok
Sophia Loren mindig is rajongott az olasz konyháért, és a legenda szerint a jó tészta nála nem luxus, hanem a kiegyensúlyozott élet egyik legnagyobb öröme.