Fashion&Beauty

Ungár Anikó varázslatos formában van - Elárulja szépségtitkát!

Ungár Anikó 63 éves. Meglepődtél, ugye? Korát meghazudtoló módon, igazi dívaként követel teljes figyelmet mindenütt, ahol csak megfordul. A bűvész, előadóművész bámulatosan néz ki, s ez bizony nem varázslat, hanem a valóság. Most elárulja, mivel tartja magát formában! (x)

„Évtizedeken keresztül edzőterembe jártam heti 3-4 alkalommal, hiszen a fiam születése után újra fel kellett építenem az izmaimat. Gyakorlatilag 18-19 évig sportoltam így és annyira hozzászoktam, hogy azt hittem, én már ilyen kemény és időigényes edzések mellett fogom leélni az egész életemet. Aztán lett egy életváltásom, nagyobb családom kisgyerekekkel és úgy éreztem, ez egy luxus, hogy ennyit foglalkozom magammal. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy maga a sport nem luxus, hiszen muszáj, hogy az ember testi-lelki összhangban éljen, főleg ha családja van. Akkor tudsz adni, ha van miből.”- mondja Anikó.

Már egy éve is volt, hogy családjára való tekintettel elhanyagolta az edzőtermet, csakhogy kétségbe volt esve, hiszen tudta, hogy nem hagyhatja abba, amit eddig felépített. „Időmegtakarítás céljából próbáltam ki először a Speedfitnesst egy barátnőm ajánlására. Elmesélte, hogy egy edzés csak 15 perc és bárhonnan beeshetsz, munka után, bevásárlás előtt… Nem kell készülni semmivel, egyszerűen itt minden érted van!”

„Kipróbáltam és beleszerettem. Éreztem, hogy az első edzés után két nappal pont ott volt izomlázam, ahol annak lennie kellett. Három hónap Speedfitness után pedig gyakorlatilag teljes mértékben kompenzáltam az egy éves hanyagságomat. Úgy néztem ki, mint heti 4 alkalom edzőtermi tréningtől.”

Anikó szerint ez egy olyan koncentrált edzés, ami alatt a technológia és a profi edző segítségével minden izomcsoportra egyszerre hatunk. „Az edzőmmel ezen felül mindig kitaláljuk, hogy mit szeretnék magamon formálni és e szerint alakítjuk az edzést. Szerintem nagyon fontos, hogy szakavatott legyen a személyi edző és itt (Anikó a budapesti, Ostrom utcai stúdióba jár edzeni) ez is evidens. A legnagyobb visszaigazolás egyébként számomra ettől a módszertől, hogy azt érem el vele, amit szeretnék. Egy év alatt ott tartok, mint kétévnyi kondizástól.”

A Speedfitness mellett már rengeteg ismert személy, élsportoló kötelezte el magát. A módszer sokoldalú hatékonysága, kevés időigénye, s az egész szolgáltatás otthonos környezete állításuk szerint, valóságos függővé teszi az embert. Próbáld ki te is!

A stúdiók listáját itt találod: www.lookyourbest.hu/studiok

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Fashion&Beauty
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.
Lifestyle
Minden eddiginél kifinomultabb autós átverés terjed az interneten, ahol a csalók mesterséges intelligenciát, hamis weboldalakat és szimulált szállítmánykövetést bevetve csaltak ki több mint 11,5...
Lifestyle
Különleges és meglepő vendéggel kopogtattak a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a Fővárosi Állat- és Növénykertben, miután egy közúti ellenőrzés során illegálisan tartott fehérpamacsos selyemmajmot...