Ki mondta, hogy a konty kiment a divatból?

A félhosszú vagy hosszú haj jóval több időt és törődést igényel, mint a rövidebb változatok. A forró, nyári napokon ráadásul melegít is, és a nap végére olyan lesz, mintha egy hónapja eltűnt volna a samponunk. Még jó, hogy újra divatba jött a konty!
Az idei év egyik legmarkánsabb hajtrendje a konty. Egyfelől praktikus, hiszen nem melegít, nem kell feltétlenül becsavarni, kivasalni, másrészt pedig számtalan lehetőséget kínál arra, hogy játszunk a megjelenésünkkel. És nem szükséges hozzá rengeteg haj!
A klasszikus, feszes
Az egyenes hajú nők előszeretettel készítenek feszes kontyot maguknak. Érdemes azonban tudni, hogy így az arc sokkal hangsúlyosabbá, markánsabbá válik. Ezt mindenképpen figyelembe kell venni a smink és az ékszerek kiválasztásánál, főleg, ha erősebbek a vonásaink. Természetesen az alkalomtól is függ, hogy milyen hatást kívánunk elérni. Az erős színek, főként a szemhéjfesték és a rúzs esetében durva hatást eredményezhetnek. Jobban passzol hozzá a visszafogottabb, füstös szem és a természetes hatású, rózsaszínes árnyalatú szájfény.
Csak lazán!
A nyilvános események mellett a hétköznapokban is helyet kaphat ez a frizura. Amennyiben nem akarunk nagyon sok rögzítőt ráfújni, illetve, ha fennáll az eshetősége annak, hogy busz után futunk, bepakoljuk a mosogatógépet, és a gyerekünkkel futkározunk a játszótéren, tanácsos olyan stílust választani, amelynek nem ártanak ezek a tevékenységek. Egy konty, ami laza, kicsit bohémabb, lezserebb érzetet kelt. És míg a feszesre fogott esetében, ha kikandikál egy tincs, az rögtön feltűnik, ebben az esetben a konty nem változik.
Csavard meg!
Valahol a két típus között van egy harmadik, amelyet mind alkalmakra, mind pedig a hétköznapokra elkészíthetünk. Elől feszesebb, hátul azonban lazább, kissé rálóg a nyakra. A plusz pedig a csavar, vagy fonat. A fonás kislányos bájt kölcsönöz a frizurának, azonban mivel nem lóg le, mégis nőiessé teszi.
Csat, szalag, háló
A frizurát az alkalomnak megfelelően feldobhatjuk kiegészítőkkel is, amelyek amellett, hogy jó szolgálatot tesznek a hajtincsek megtartásában, fel is dobják a megjelenésünket. A szabály itt is az, hogy ezek a kisebb-nagyobb csatok, szalagok legyenek harmóniában a ruhánkkal, a sminkünkkel és az egyéniségünkkel. A kevesebb pedig itt is több. Egyszerre egyféle kiegészítőt használjunk.




























