Fashion&Beauty

Így zárta az évet a Magyar Divat & Design Ügynökség

Bíztató eredmények

Az MDDÜ-nek kiemelt célja a szektorra jellemző forráshiány kezelése, amelyhez további segítséget nyújtott az MFB csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealapkezelővel 2019-ben kötött stratégiai megállapodás. Ennek keretében 2020-ban még szorosabb együttműködés vette kezdetét és megkezdődött, a technológiai újításokat is tartalmazó iparági startupok forráshoz jutását célzó Divat & Design Tőkealap portfóliójának kiépítése, mely révén több jelentkezés is sikeres befektetéssel zárult. A Hiventures és a Startup Campus tavaly ismét partnere volt az MDDÜ-nek a HFDA Startup Program megvalósításában, amelynek keretében a rekordszámú 61 jelentkezőből, végül 3 divat- és designipari innováció és fejlesztési ötlet is elnyerte a Hiventures 15 millió forintos befektetési ajánlatát.

Hosszú tervezési folyamat után december elején elindulhatott a kizárólag magyar divat- és designmárkákat felvonultató Budapest Select Concept Store webshop, amely hazai és nemzetközi szinten egyaránt megjelenési, valamint értékesítési lehetőséget biztosít Magyarország tehetséges tervezőinek. Az online üzlet megvalósításával az MDDÜ átvállalta a márkák digitális fejlesztési terheit, ezzel is támogatva őket a vírushelyzet okozta bevételkiesések enyhítésében.

„A Magyar Divat & Design Ügynökség a kreatívipar integratív koordinációs szervezeteként 2020-ban is kiemelt küldetésének tekintette az iparági szereplők támogatását – erre pedig a járványhelyzet miatt tavaly különösen nagy szükség volt. Programjaink során közel 200 iparági szereplővel működtünk együtt, a javaslataink alapján pedig egy 15 milliárd forintos pályázati forrás nyílt a divat- és designipari vállalkozások számára, amely évtizedek óta egyedülálló. A 2020-as év tapasztalatai alátámasztják, hogy miért hasznos egy szektornak, ha dedikált állami koordinációs szervezet képviseli az érdekeit. A 2021-es évben folytatjuk a már megkezdett stratégiai építkezést, fő fókuszként pedig a hiányszakmák presztízsének visszaállításán fogunk dolgozni, amellyel tovább erősödhet az iparág” – mondta Bata-Jakab Zsófia, az MDDÜ vezetője.

Az előző év új kihívások és feladatok elé állította az ágazatban dolgozókat, miközben előrevetítette a jövőbeli lehetőségeket is. A koronavírus-járvány következtében kialakult helyzet alapjaiban formálta át a fogyasztók életvitelét, szokásait, döntési mechanizmusait, viselkedését, miközben az ellátási láncok is megszakadtak – így az iparág legfontosabb feladata 2021-ben továbbra is az alkalmazkodás és az új lehetőségek kiaknázása lesz. A digitális vásárlás várhatóan idén is növekedni fog, ezért az iparági szereplőknek az értékesítésösztönzés céljából vonzóbbá és emberközpontúbbá kell alakítaniuk online felületeiket. Az MDDÜ 2021-ben is támogatja az iparágat, hogy közös erővel vészeljék át ezt a kihívásokkal teli időszakot.

Leadfotó és fotó: HFDA

Oldalak

Fashion&Beauty
Lifestyle
A Napoletana 1963. augusztusában nyitotta meg kapuit a Váci utca 16-ban, az egykori Fontana üzletház helyén. Akkor viszont még nem igazán tudtuk, mi is az az eredeti olasz gasztronómia!
Sztárok
Nagyon sokáig találgatták, hogy Curtis vajon az RTL, vagy a TV2 képernyőjén fog-e feltűnni. A rapper teljes őszinteséggel nyílt meg a témában.
Lifestyle
Az internetes bűnözők meg tudják lovagolni a különböző csaláshullámokat, hogy be tudjanak húzni a csőbe. Még egy OTP-s bankleállásnál is fokozottan oda kell figyelnünk.