Fashion&Beauty

Ezek a legrondább cipők, amik divatban lesznek 2018-ban

Nem akarjuk elhinni, hogy ezeket kell viselnünk.

Cipőtrendek 2018-ban

Tavaly év végén előrevetítettük, milyen trendekkel találkozunk majd idén. Volt szó többek között szépségről - sminkekről, köröm- illetve frizuradivatról -, valamint a legmeghatározóbb ruhadarabokat is felvonultattuk erre az évre vonatkozóan. Amiről azonban nem számoltunk még be részletesen az, hogy milyen cipők tarolnak majd 2018-ban. Eddig minden kategóriában a legszebb változatokat mutattuk meg, a lábbelik esetében viszont nem tudunk ilyen pozitívak lenni, hiszen szembe kell majd néznünk pár igencsak borzalmas példánnyal. Most ezek következnek.

Támad a vadnyugat

A 2017-es őszi divatheteken a tervezők előálltak az idei cipőkollekciókkal, és bár akadtak köztük szép darabok, mégis a rondábbakra sikerült fókuszálnunk. 2018 egyik legnagyobb trendje lesz a már jól ismert, ennél fogva visszatérőnek számító western csizma, amit február környékén (amikor már nincs túlságosan cidri) tudunk viselni leginkább. Mi köszönjük, nem kérünk belőle egyelőre, habár mellette szóljon, hogy a nyári fesztiválszezonban is felhasználható ez a fazon, ott már inább dögösebb kiegészítő, mint most. Amúgy is kell pár hónap, hogy ezt feldolgozzuk.

Kísértés a '80-as évekből

Nem csak a vadnyugati surranó tért vissza, hanem a retró stílusú hegyes orrú magassarkúk is, amik egészen a '80-as évekből táncolták el magukat idáig. A New York-i divathéten felejthetetlen pillanatokat okoztak ezek is, de nem pozitív értelemben. Lehet, hogy tavasszal találkozunk majd velük a polcokon, de nem fogjuk levenni őket.

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Fashion&Beauty
Sztárok
Harry fia, Archie herceg a mai napon ünnepelte ötödik születésnapját, ennek alkalmából pedig Károly állítólag úgy döntött, hogy küld unokájának egy szerény, de annál kedvesebb ajándékot.
Lifestyle
A Gólkirályság 2023-ban indult magyar vígjátéksorozat, amit Kapitány Iván álmodott meg. A női edző azonban már a valóságban sem elképzelhetetlen egy férfiakból álló csapatnál.
Sztárok
Richard Pryor Hollywood legnépszerűbb komikus színészeinek egyike volt, akiről soha senki nem gondolta, hogy gyermekkora óta csatát vívott saját démonaival.