Fashion&Beauty

A Miss International Hungary döntősei - Bakó Anett

A 2014-es Miss International Hungary döntőjében már csak 12 lány van, akik a végső megmérettetésen is részt vehetnek. Lássuk, mit kell tudni Bakó Anettről!

A legfontosabbak Anettről

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A 18 éves, 172 cm magas, 55 kg-os lány idén érettségizett, így számára a felkészülési időszak dupla próbatétel volt. A sportos alkatú lány bakancslistáján a motorozás szerepelt, sőt még azt is megtudhattuk róla, hogy példaképe Beyoncé.

Anett bemutatkozása

,,Sziasztok! Az aszódi Evangélikus Gimnázium végzős tanulója vagyok. Aszód mellett egy családias településen lakom, testvéremmel és a szüleimmel együtt. Szeretek itt élni, mert nyugodt és kiegyensúlyozott érzést vált ki belőlem, mégis a jövőmet valamely nagyobb, nyüzsgő városban képzelem el, hiszen gyerekkoromat is Szegeden töltöttem. Sportos lánynak mondhatom magam, hiszen mindenem a sport és tanulmányaimat is a sport területén szeretném folytatni, méghozzá a budapesti Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán. 4 évig versenyszerűen atletizáltam, mindeközben pedig 10 évig versenyszerűen aerobikoztam, amit most az érettségi miatt szüneteltetek. Számos országos dobogós helyezést értem el csapatban és 2011-ben a szlovákiában rendezett ( Szlovák Open) versenyt is megnyertük. Szabadidőmet legszívesebben a barátaimmal/barátommal töltöm és kedvenc elfoglaltságom a sütés/főzés. Imádom a lasagnát és a rántott sajtot áfonyalekvárral. Van egy hét éves magyar vizsla kutyám (Csöpi). Egy kitartó, segítőkész és barátságos lány vagyok, aki örül ha más arcára mosolyt csalhat. Korábban nem indultam még szépségversenyen és modellkedéssel sem foglalkoztam, de szívesen kipróbálnám magamat ebben a szakmában. Miért pont erre a szépségversenyre jelentkeztél?: A BOOM Party által szervezett Szalagavató Afterparty Sorozatának Szezonzáró Gáláján a BOOM Lányok Éjszakáján a zsűritől én kaptam meg a különdíjat, amivel a Miss International Hungary elődöntőbe kerültem."

Anett bemutatkozó videója:

Fotók: missinternational.hu

Oldalak

Fashion&Beauty
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...