Egészség

Újabb koronavírus-variáns jelent meg, ami rengeteg kérdést vet fel

A koronavírus egy újabb variánsát fedezték fel, ami az egészségügyi hatóságok tapasztalata szerint a fertőzött személyek kilélegzése útján könnyebben, gyorsabban terjed. Mivel még nem sokat lehet tudni róla, rengeteg a feltételezés, és vannak kérdések, amiben még a szakemberek sem értenek egyet.

A most megjelent variáns az indiai vírustörzs új mutációja

Elsőként egy vietnami epidemiológus azonosította az új veszélyforrást, ami a tudósok megállapítása szerint nem más, mint a korábban indiainak nevezett delta-variáns mutációja, amit a kutatók jelenleg is tüzetesen vizsgálnak – írja a WebBeteg. A helyi hatóságok kezdetben úgy vélték, hogy a vietnaminak nevezett új variáns a delta (indiai) és az általánosságban britnek nevezett alfa-variáns hibridje – ám ezt a feltevést az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői vitatják. Az igazság azonban az, hogy egyelőre keveset tudni az újonnan azonosított változatról. A vietnami egészségügyi miniszter bejelentése szerint hamarosan hozzáférhetők lesznek a genomra vonatkozó adatok.

Hol találtak rá az új variánsra?

Jelen pillanatban még csak Vietnamban fordultak elő olyan (ismert) esetek, melyeket ez a variáns idézett elő – bár minderről más államok járványügyi hatóságai azt mondják, nincs elégséges mennyiségű információ ahhoz, hogy terjedését nyomon lehessen követni. Le Thi Quynh Mai, a vietnami nemzeti járvány- és közegészségügyi intézet munkatársa arról tájékoztatott, hogy ezt a variánst még nem jegyezték be az influenzavírusokat és a Covid-19-járványért felelős koronavírust globálisan összegző adattár (Global Initiative on Sharing All Influenza Data (GISAID)) nyilvántartásába.

A variánsokat nyomon követő GISAID adatbázisát használó egyik szingapúri egészségügyi szakember úgy véli, amíg nem osztanak meg több információt a szóban forgó variánsról, addig nincs mód az általa okozott fertőzés útjának követésére. A vietnami járványügyi intézet tesztjei alapján annyit tudni, hogy május 29-ig 4 olyan embert találtak az országban, akiket – azonosítottan – az új variáns fertőzött meg.

A közelmúltban korlátozásokat léptettek életbe Vietnamban, miután április végére nagyon megugrott a koronavírusos esetek száma. A Johns Hopkins Egyetem adatai szerint addigra jegyezték fel az országban máig összesen előfordult mintegy 6700 (más források szerint 6400) COVID-19-eset több mint felét. Jelen pillanatban nem világos, hogy ez az új variáns áll-e a fertőzések számának hirtelen növekedése mögött. Ha igen, ez valóban azt sejteti, hogy a korábbiaknál jóval fertőzőképesebb.

Cikkünk folytatódik, lapozz a következő oldalra!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Egészség
Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Sztárok
A Szex és New York sorozat sokunk nagy kedvence, ha viszont meghallod Sarah Jessica Parker döbbenetes elmélet, teljesen más szemmel nézed majd ezentúl az epizódokat.
Lifestyle
Ha régi házat veszel, amit szeretnél felújítani, akkor olykor számíthatsz néhány meglepetésre. A pár persze már azon gondolkozik, hogy mit kezdjenek vele.