Máriatövis, a májgyógyító csodaszer

A máriatövist már évezredek óta ismerték és használták gyógyászati célokra a görögök és a rómaiak. Elsősorban májgyógyító hatásáról ismert, de itt az ideje, hogy fényt derítsünk a többi jótékony tulajdonságára is!

Májerősítő hatása

A máj életfontosságú szervünk, amely elsősorban a zsírok lebontásában játszik szerepet és képes semlegesíteni az alkohol hatását. Ezért is fontos, hogy erősítsük és fokozzuk ennek a működését. A máriatövis pont ebben lehet segítségünkre azáltal, hogy megakadályozza a méregtelenítéshez szükséges glütation kiürülését, így az alkoholizmusból kigyógyulók számára is segítség lehet. A máriatövis azonban nem csak a máj erősítést végzi, hanem a különböző májbetegségek (például májgyulladás vagy májzsugor) gyógyulását is elősegíti. A daganatos betegségekkel együtt járó kemoterápia során segíthet a betegeknek csökkentetni a májkárosodás kialakulásának esélyét.

Fotó: Wikipedia

Oldalak

Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...
Sztárok
Varga Izabella a kezdetektől a megszűnésig, vagyis 1998-tól 2021-ig játszott a tévésorozatban.