Ma van a mentők napja - Így érez egy szakmabeli

Május 10. hazánkban a mentők napja, méghozzá azért, mert 127 éve pont ezen a napon alakult meg Budapesten az első Önkéntes Mentőegyesület. Az intézmény Kresz Géza kerületi orvos nevéhez köthető, aki igazán szívén viselte betegei sorsát, és úgy döntött, ideje cselekedni, a többi pedig már történelem. De vajon hogy gondolkodik egy vérbeli, XXI. századi mentős? Egy olyan, aki nap, mint nap élet-halál helyzetekkel találkozik, sokszor a saját testi épségét is kockáztatva. Talán mondja ezt el Ő maga.

Mióta dolgozol mentősként?

Most már lassan, de biztosan 10 éve. Mondhatnám úgy is, hogy egy áprilisi tréfának indult a dolog, hiszen 2005. április elsején kerültem állományba, és azóta is ott vagyok. Előtte pénzszállítóként dolgoztam, de kiégtem, és éreztem, hogy váltanom kell. A mentőzésben láttam fantáziát.

Mi az, ami először megtetszett ebben a munkában?

Ez a szakma rendkívül változatos. Én állítom, hogy Magyarországon, de lehet, hogy az egész világon nincs még egy ilyen változatos munka, mint a mentőzés. Mi nem egy szakterületre vagyunk specializálódva, mint az orvosok. Minden területet ismernünk kell egy kicsit ahhoz, hogy a további károsodásokat elkerüljük. Épp ezért minden egyes nap új helyzetekben találhatjuk magunkat.

Mennyire veszélyes ez a munka rátok nézve?

Előfordulnak necces helyzetek. Van, hogy rendőri segítséget kell kérnünk ahhoz, hogy egyáltalán el tudjuk látni a beteget. Nem egyszer támadtak már meg engem is, a részegek például sokszor kiszámíthatatlanok. Mindezek ellenére úgy gondolom, hogy megfelelő kommunikációval sok minden megoldható.

Mi az, amit a legjobban szeretsz benne?

Ez a szakma sokszor olyan, mint valami alkotómunka. Komolyan mondom, egy sikeres újraélesztés valami hihetetlen élmény. Amikor belépsz egy helyiségbe, és látod, hogy valaki mozdulatlanul fekszik a földön, nem mutat életjelet, akkor pillanatok alatt cselekedned kell. Ha egy ilyen helyzet pozitívan végződik, hát az valami szenzációs érzés.