Egészség

Ennyi idő alatt pusztítja el a koronavírust a nyári napsütés

Amerikai kutatók eredtek a rejtély nyomába, lenyűgöző eredményekre jutottak.

Nincs esélye a túlélésre?

Az amerikai Photochemistry And Photobiology című tudományos magazinban megjelent egy friss kutatás, mely szerint az erős nyári napfény 34 perc alatt képes végezni a koronavírussal. A kutatók állítása szerint főként dél körül van olyan elképesztő ereje a napnak, hogy könnyűszerrel elpusztítja a vírust. Kerüljenek akármilyen felszínre a kórokozók - például egy fertőző beteg köhögése folytán -, ha a felületet a napfény is éri, akkor a vírusnak nincs esélye a megmaradásra. A szakemberek szerint ez is a magyarázata annak, hogy visszaszorulóban van a világjárvány - persze ez nem teljesen igaz, hiszen főként Európára jellemző az enyhülés, Dél-Amerikára semmiképp sem.

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Extrém hőhatás

A kutatók persze már eddig is tudták, hogy a vírus nehezen viseli, ha extrém hőhatásnak van kitéve. Jose-Luis Sagripanti és David Lytle, az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Hatóság (FDA) két nyugalmazott szakembere azonban most kifejezetten a koronavírust vették górcső alá, méghozzá egy, az ebola és más vírusok működésének megfigyeléséhez használt modell segítségével. Eredményeik pedig valóban optimizmusra adhatnak okot.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozz, még nincs vége!

Rendhagyó álláspont

Sagripanti és Lytle egyébként tettek még egy érdekes megállapítást. Szerintük a karantén, illetőleg a kijárási korlátozások csak fokozhatják a lakosság kitettségét. "A bezárkózással ellentétben, a napsütésben tartózkodó emberek immunrendszere könnyebben tud reagálni a vírusra azzal, hogy a szabad levegőn kisebb fertőző erejű vírussal kerül kontaktusba" - fogalmazták meg rendhagyó álláspontjukat a kutatók.

Betegek génelemzése során derült fény a rejtett összefüggésre.

Leadfotó és fotók: 123RF.com

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Csalódottan távoztál a legutóbbi hajvágás után? Összegyűjtöttük azt az öt figyelmeztető jelet, ami alapján azonnal érdemes új fodrászt keresned.
Lifestyle
Vádat emelt az ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet rendésze ellen, aki bántalmazott egy 12 éves gyereket. A botrányban ez az első vádemelés.
Sztárok
A világ egyik leggazdagabb és legismertebb emberének gyermekeként felnőni óriási teherrel jár, ám Bill Gates lánya, Phoebe Gates meglepő módon felnőttkorig sikeresen elkerülte a nemkívánatos...
Sztárok
Napra pontosan 29 éve hunyt el Diana hercegnő. A tragédia éjszakáján Károly herceg a szigorú udvari protokollal dacolva cselekedett volt feleségéért.
Lifestyle
Feszültebb és nehezebb napok következhetnek három csillagjegy számára. Az előttük álló hét olyan helyzeteket hozhat, amelyek türelmet, kitartást és komoly lelki erőt igényelnek tőlük.
Lifestyle
Izgalmas fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét: három csillagjegy életében olyan változás következhet be, amely új ajtókat nyithat meg előttük. Érdemes lesz nyitott szemmel járniuk, mert egy...