Egészség

Koronavírus: maximum 8 hónapig van immunmemória a megfertőződés után?

Még mindig óriási a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy aki már átesett a koronavírus fertőzésen, vajon mennyi ideig marad védett, illetve elkaphat-e újabb mutációkat a későbbiek folyamán. Egy osztrák tanulmány szerint a védettség akár 8 hónapig is kitarthat, míg a Science szerint maximum 8 hónapról beszélhetünk.

Meddig maradhatunk védettek?

A tiroli Ischgl település lakóinak körében végzett kutatások alapján azok, akik átestek a koronavírus fertőzésen, annyi antitestet termelnek, amely körül-belül 8 hónapig kitart. Ez azt jelenti, hogy ezek a személyek vélhetően 8 hónapig nem kapják el újra a vírust. "A megszerzett immunitás még 7 hónap elmúltával is stabilan jelen van és a felmérésben részt vevők 90 százalékánál továbbra is kimutatható volt az antitestek jelenléte" - írja a HVG. A Science nemrég publikált egy újabb kutatást, amelyben 188 koronavíruson átesett személy 254 mintáját vonták be, utána pedig 43 mintát a betegség után 6-8 hónappal. Ez idő alatt 51 alany nyújtott be hosszanti vérmintákat is, lehetővé téve a SARS-CoV-2 specifikus immunmemória keresztmetszeti és longitudinális elemzését. Ezekből a későbbiekben kiderült, hogy a SARS-CoV-2 tüskéje és a receptorkötő domén (RBD) elleni antitestek csak mérsékelten csökkentek 8 hónap leforgása alatt. Lapozz a cikk folytatásáért!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: 123RF.com

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...