Egészség

Tényleg baj, ha tévedésből kétféle vakcinával oltanak be valakit?

Az RTL Klub Híradója több virológust is megkérdezett, akik egyöntetű véleményt fogalmaztak meg a kérdéssel kapcsolatosan.

Allergiás reakció és tévedés is állhat a háttérben

Lehet-e kétféle vakcinával oltani egy embert? A kérdés nem csupán elméleti szempontból érdekes, hanem azért is, mert a gyakorlatban is találkozni hasonló esetekkel. Előfordul ugyanis, hogy tévedésből "összecserélik" a vakcinákat, és a második dózis már egy egészen más készítményből származik. Kedd este Németországban például úgy döntöttek, mivel az AstraZeneca oltását leállították a hatvan év alattiaknál, így azok, akik ebből kapták az első oltásukat, másodjára Pfizert vagy Modernát kapnak - hangzott el az RTL Klub Híradójában. Magyarországon ilyesfajta eset két okból fordulhat elő: egyrészt akkor, ha az első oltás heves allergiás reakciót vált ki valakiből, vagy akkor, ha szimpla tévedés áll a háttérben. Utóbbira az elmúlt pár napban több példa is akadt: a kínai vakcinát követően tévedésből AstraZenecát kapott egy 70 évnél idősebb házaspár, majd a Ladánybene 27 együttes énekese számolt be arról a közösségi oldalán, hogy az ő szintén idős szülei Moderna után kaptak kínai vakcinát, szintúgy tévedésből. Hozzátette: miután megkapták a második oltást, egy hét múlva heves tünetekről számoltak be a szülei, amelyek mostanra enyhültek. Az RTL Klub Híradójának Rusvai Miklós árulta el, van-e kockázata az ilyesféle "vakcinamixelésnek".

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Lapozz, cikkünk még nem ért véget!

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
Rendkívül megható és látványos fotóval jelentkezett az Instagramon a várandós Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse, miközben a rajongók segítségét kérik születendő gyermekük elnevezéséhez.
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Lifestyle
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...