Egészség

A nők körében gyakoribbak az erős reakciók a koronavírus elleni oltást követően

Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési központ (CDC) már a vakcináció megindulásának első hónapjában észrevette, hogy a koronavírus-vakcina beadását követően többnyire a fogamzó korú nőknél alakultak ki súlyosabb oltási reakciók. Ekkor az adagok 62%-át adták be nőknek, ám a mellékhatások 71%-a körükben fordult elő. Mi lehet a magyarázat?

Miért gyakoribbak az erős oltási reakciók a nőknél?

Az egyik magyarázatot a szakemberek abban vélték megtalálni, hogy az ösztrogén hatására erősebb az immunreakció, ami pedig fölerősítheti a beoltást követően érzett összes tünetet – számolt be róla a WebBeteg. Tudományos tény, hogy hasonló hatást más védőoltások esetén is megfigyeltek. A nőknél tehát a másoknál is szokásos, általánosnak mondható tünetek erősebben jelennek meg, és az oltáshoz kapcsolódóan nekik sokszor egyéb következményeket is el kellett viselniük. Hogy melyek ezek? Olvasd tovább a cikkünket a válaszért!

Duzzadt hónalji nyirokcsomók

Amikor a szervezet valamilyen immunválaszt produkál, az gyakran a nyirokcsomók duzzadásával jár. Ilyenkor a bennük lévő fehérvérsejtek felszaporodnak, hogy támadást intézzenek a patogének, vagyis a kórokozók ellen. Ezért, ahogy az infekció hatására nagyobb számban termelődnek a fehérvérsejtek, úgy növekszik a nyirokcsomó. Ugyanez a folyamat megy végbe a vakcináció hatására, amikor az immunrendszerünk azt tanulja, miként kell megküzdenie egy kórokozóval. Ezért számolhattak be egyesek arról, hogy a védőoltásra adott reakcióként a hónalji nyirokcsomóban duzzanatot észleltek, tipikusan annál a karnál, ahová az injekciót kapták.

A nők számára különösen aggasztó, ha a mell közelében vesznek észre csomót vagy duzzanatot, hiszen ez felidézi, hogy akár az emlőrák előjele mutatkozik. Bármennyire is kellemetlen a duzzanat, ha pár nappal a beoltás után lelohad, akkor szerencsére már nem kell aggódni miatta. Azonban ha tartósabban megmarad, feltétlenül konzultálni kell róla szakemberrel.

Álpozitív mammográfiai lelet

Egyes nőket nem sokkal a vakcina felvételét követően hívták rutin mammográfiai szűrésre, ahol téves eredményt kaptak. A fals pozitív leleten az állt, hogy a duzzadt nyirokcsomó (előfordulhat, hogy nem tapintható ki a nyirokcsomók duzzanata) okán további vizsgálatokra van szükség. Bár nem jár semmiféle kockázattal egymás után csináltatni két emlőfelvételt, de egyfelől maga a helyzet feszültséget kelt, míg ki nem derül, hogy csak oltás-mellékhatásról van szó. Másfelől viszont fölösleges anyagi megterhelést jelent az egészségügyi ellátó rendszer számára.

Ezért az emlőszűrésekért felelős amerikai társaság (US Society for Breast Imaging) azt javasolja, hogy minden érintett próbálja úgy időzíteni a mammográfiai vizsgálatot, hogy még az első oltás tervezett ideje előtt menjen szűrésre, vagy minimum 1 hónappal a második oltást követően.

A ciklusra is befolyással lehet az oltás. Lapozz!

Fotók: 123rf.com

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...