Egészség

Az utóbbi évtizedek legrettegettebb vírusának új, agresszívebb változatát fedezték fel

Segíthet megérteni a HIV evolúcióját

A VB-t a Beehive (Méhkas) nevű, hosszú megfigyelési projekt során fedezték fel, amikor európai és ugandai mintákat gyűjtöttek, illetve elemeztek. Ekkor tűnt fel a variáns 17 mintában, amelyek közül 15 Hollandiából származott. Ezt követően további több ezer hollandiai páciens mintáját vizsgálták, 92 újabb fertőzöttnél pedig szintén a VB-re bukkantak.

A variáns a kutatók szerint vélhetően az 1980-as és 1990-es években terjedt el az országban, majd 2010 után a terjedése ismét lelassult.

Maximilian Münchoff, a müncheni Lajos-Miksa Egyetem virológusa szerint a tanulmány egy újabb kirakódarab, amely segít megérteni a HIV evolúcióját.

A kutató úgy látja, a variáns nem fog új lendületet adni a vírus terjedésének. „Bár statisztikailag jelentősek a hatások, a nagy járványtani összefüggésben mellékesek” – mondta Münchoff. „Ez abból is látszik, hogy a variáns már évtizedek óta kering anélkül, hogy más variánsokat elnyomott volna. A kezelt betegek számára pedig a terápia és az egészséges életmód egyébként is fontosabb, mint a virológiai tényezők” – tette hozzá a szakértő.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Amerikai kutatók a koronavírus kimutatására szolgáló, otthon is összerakható eszközt fejlesztettek, amelyhez egy mobiltelefonra és egy alkalmazásra is szükség van. Egyelőre tesztfázisban van csak a dolog, de nagyon ígéretesnek tűnik!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.
Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...
Sztárok
Danielle Campbell még tinédzserként lopta be magát a Disney nézőinek szívébe, azóta azonban több mint másfél évtized telt el, és a bájos gyereksztárból mára gyönyörű felnőtt nő lett.
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...