Egészség

Ezeket edd! Így előzheted meg a vashiányt

Az egyik leggyakoribb hiányállapot, amely felnőtt és gyermekkorban is jelentkezik és főleg, akkor figyelünk fel rá, amikor komoly tüneteket okoz. Ahhoz, hogy elkerüld a vashiányt, van néhány zöldség és gyümölcs, amit érdemes fogyasztanod.

A vashiány tünetei
Jellemzően a vérszegénység egyik fő oka a vashiány, a tünetei pedig kezdetben nem feltűnőek. Amikor már problémát okoz a hiánya, akkor a következő tünetekre érdemes oda figyelnünk.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A vashiányra figyelmeztető elsődleges tünetek a fáradtság, levertség érzése és a sápadtság. Aki vashiányos, annál általában előfordul, hogy nehezebben tud koncentrálni a feladataira, szétszórt és akár a türelmetlenség is figyelmeztető jel lehet.

A hajhullás és a körmök töredezése is lehet a vashiány következménye. Fontos, hogy orvosi vizsgálattal derítsük ki, hogy vashiányosak vagyunk-e és ne kezdjünk el különböző vaskészítményeket enni, hiszen az is lehet, hogy koncentráltabb mennyiségű pótlásra van szükség, vagy akár elegendő lehet, ha étkezési szokásaink változtatjuk meg.

A vashiány kiváltó okai között nem csak a hiányos étkezés szerepel, hanem lehet terhesség, felszívódási problémák vagy akár vérveszteséggel járó betegségek is.

A különböző vaskészítményeken kívül van néhány zöldség és gyümölcs, amit kifejezetten érdemes fogyasztanunk vashiány esetén, de megelőzésként is érdemes fogyasztanunk belőlük.

Gyümölcsökkel a vashiány ellen
Jó néhány ilyenkor javasolt gyümölcsöt érdemes bevennünk a mindennapjainkba, amelyeknek magas a vas tartalma. Ősszel például sokat segíthet a szilva, barack, mandarin, narancs, csipkebogyó. Az aszalt gyümölcsök is jótékony hatással vannak a vashiányra, így a mazsola vagy az aszalt sárgabarackot mindenképpen érdemes nagyobb mennyiségben is enni.

Zöldségek
A zöldségek közül szinte alig lehet olyat mondani, amelynek ne lenne magas a vastartalma. A leghatékonyabbak a sütőtök, fokhagyma, répa, káposzta félék, cékla, brokkoli, sóska és a spenót. Ráadásul nagy előnyük, hogy szinte mindegyik zöldség könnyen beszerezhető az év bármely időszakában.

Hal
A húsok közül a halakat mindenképpen részesítsük előnyben, hiszen nagyon jó vasforrás, de ezen kívül is nagyon sokféle nélkülözhetetlen zsírsavat tartalmaz a húsuk. Főleg a lazac, busa, tőkehal és hering fogyasztása segíthet a vashiány leküzdésében.

Sajtok
A tejtermékek közül főleg az eidami, a juhsajtok és az óvári sajtot, valamint a kecsketejet és a natúr joghurtot keressük a piacon a és a boltokban.

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Hivatalosan is megjelent a 2026/2027-es tanév rendje, így a családok és a pedagógusok már most elkezdhetik tervezni a következő szezont. A megszokott keretek mellett több olyan újítás is helyet...
Sztárok
Thylane Blondeaut 2006-ban kezdték a világ legszebb kislányának nevezni: a becenevet még a Vogue magazintól kapta, azóta viszont a francia modell már felnőtt nővé érett, és 25 évesen, hétfőn férjhez...
Sztárok
A harmadik gyermekével várandós Anne Hathaway szinte kicsattan a boldogságtól: a gyönyörű sztárt nemrég New Yorkban kapták lencsevégre, méghozzá egy elképesztő megjelenésben.
Lifestyle
Rendkívüli közleményben figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih): Magyarországon, a beregsurányi térségben hivatalosan is azonosították a kőrisrontó karcsúdíszbogár jelenlétét...
Sztárok
A Manchester City és a norvég válogatott gólgyárosa, Erling Haaland nemcsak a pályán ér el történelmi sikereket, de a magánéletében is révbe ért. Kevesen tudják, hogy gyönyörű párja, Isabel maga is...
Sztárok
Komoly átszervezések és személyi változások lépnek életbe az ATV háza táján, ahol a Híradó, a Fórum és az Aktuál csapata is látványosan megújul. Miközben a csatorna több ismert arca új szerepkörben...