Ennél meghatóbb rákellenes videót idén már nem látunk

A rákbetegeknek nagyon nehéz a dolguk, hiszen hónapokig vagy akár évekig kell küzdeniük a remélt gyógyulás érdekében, ezen időszak alatt pedig sokan elveszítik az életkedvüket és az örömüket. Ez a megrendítő kampányfilm, amit könnyeinkkel küszködve néztünk végig, pedig éppen arról szólt, hogy ezek az emberek legalább néhány pillanatra elfeledkezzenek a betegségükről.

A Mimi Foundation és a Leo Burnett közreműködésének köszönhetjük ezt az erőt adó, szívszorító és pozitív üzenetet közvetítő videót, melynek alapötlete egyszerűségében is zseniális: 20 rákbeteg embert hívtak be a stúdióba, ahol azt kérték tőlük, csukják be a szemüket, amíg kisminkelik őket, a fejükre pedig parókát tesznek.

A művelet végeztével egy tükör előtt ülve nyithatták csak ki a szemüket, a tükör mögött megbújó fotós pedig rögtön lekapta azt a pillanatot és arckifejezésüket, amikor először szembesültek meglepő átalakulásukkal. Ezek azok a rövidke pillanatok voltak, amikor végre megfeledkezhettek egy kicsit a betegségükről.

Nézd meg ezt a megrendítő dohányzásellenes kampányfilmet is, amely nem kevésbé megható, ebből a videóból pedig az is kiderül, hogy mit művel a tesünkkel 400 szál cigaretta.

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg másokkal is, vagy nyomj egy lájkot!

Oldalak

Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.
Sztárok
Sokan felfigyeltek arra, hogy Ördög Nóra súlya a karrierje fellendülése óta nem igazán ingadozik. Most elárulta, hogy tud még mindig ilyen csúcsformában lenni.