Alternatív gyógymódok - Reiki

Ha a reikiről beszélünk több szempontból közelíthetjük meg azt. Spirituális, gyógyító, vallási vetülete külön-külön meghatározza a módszert, mégis összefonódnak, egyik nincs a másik nélkül.

A reiki módszerét Miako Usui japán szerzetes fejlesztette ki 1922-ben, akiről a legelterjedtebb, usui-irányzat a nevét is kapta. A "reiki" kifejezés két japán írásjel, a "rei", mint "szellem, lélek, természetfeletti, csodás, isteni, éteri lény" illetve a "ki", mint "spirituális energia, vitális energia, életerő, az élet energiája" összetételéből alakult ki. Ez viszont csak rövidítése a teljes kifejezésnek, mely a következő képpen van helyesen, és talán így kicsit könnyebb is megértenünk a reiki lényegét: Shin Shin Kaizen Usui Reiki Ryoho = Usui Reiki Gyógyítás Módszere a test és az elme fejlesztése révén. Usui a legenda szerint egy 3 napos meditáció során jutott el arra a szintre,hogy képes lett a "kézrátételes gyógyítás" módszerét mások javára fordítani, innen ered spirituális volta. Azt azonban fontos tudnunk, a reki módszerének elsajátításához, gyakorlásához vagy akár csak "használójaként" nem kell egy bizonyos vallásúnak lennünk, ahogy a reiki maga sem egy vallás.

Miről is van szó?
Egy energiaközvetítő eljárásról beszélünk, mely mindenki által könnyen megtanulható, hiszen nincs szükség speciális orvosi ismeretekre sem elsajátításához, sem gyakorlásához. "A reiki azon a tézisen alapul, hogy az ember a test, a lélek és a szellem harmonikus egységével lehet egészséges. Minden embert egy energiaburok vesz körül, amit aurának hívunk.

Ennek színe az egyénre jellemző. Az auraburok nagysága az ember egészségi, és ebből következően energetikai állapotától függ. Bármilyen trauma, akár pszichés, akár testi eredetű, az aura méretét csökkenti. Hét csakrán keresztül tart kapcsolatot az univerzum energiája az emberi testtel. Ha ezekben a csakrákban bármilyen probléma lép fel, akkor betegség alakulhat ki. Két csakra van, amelyeknek kiemelt szerepük van: az egyik a gyökércsakra, amely az úgynevezett "földelésünket" végzi el, hogy "két lábbal álljuk a földön", a másik a korona csakra, mely az istenséggel, természetfelettivel tartja a kapcsolatot, megérzéseinkben segít" - mondja Dr. Markos Valéria, pszichiáter, természetgyógyász, reiki gyógyító.

Milyen problémákra lehet megoldás?
A reiki energiával dolgozik, méghozzá az életenergiával. Hasonlóan az akupunktúrához, az energiát áramoltatja a problémás területre, legyen az a probléma testi vagy lelki. "A reiki minden olyan problémában segítség lehet, ami a csakrákon átfolyó energiák elakadásával hozható összefüggésbe. Magában, nem kiegészítő terápiaként segíthet bizonyos fülzúgásokon, alvászavarban, bizonyos típusú fejfájások oldásában, egyes vándorló fájdalmak csökkentésében, megszüntetésében, sebek gyógyulásában. Segítség lehet olyan pszichés eredetű problémában, amelyek kifejezetten bizonyos csakrákhoz kötődnek. Ilyenek például a szeretettel kapcsolatos fájdalmak, amelyek a szív csakrához kötődnek, bizonyos jelenben gyökerező egzisztenciális félelmek, melyek gyomorfájdalomban nyilvánulhatnak meg. A reiki sohasem alkalmazható önállóan orvosilag kivizsgált esetekben, például magas vérnyomás, cukorbetegség, legtöbb pszichiátriai kórkép, daganatos betegségek esetén" - sorolja a szakember.

Hogyan működik?
A reiki, mint energia, hasonlóan a csíhez, szabadon áramlik, elsősorban a kezekből. Ebből adódik, hogy a reiki kezelés "kézrátétellel" történik. Habár az energia a gyógyítón keresztül jut el a klienshez, mégsem a gyógyító energiáját veszi el. Az energia kívülről jön és ezt a gyógyító egy szabad csatornáján keresztül hívja le, majd továbbítja a kliensnek.

A reiki mindenkire egyénileg fejti ki hatását, melyet a kliens szükségletei határoznak meg. "Két fajta kezelés létezik: a közvetlen illetve a távgyógyítással történő. A közvetlen kezelés során először a segítséget kereső emberrel beszélgetünk, ami hozzásegíti a gyógyítót ahhoz, hogy felmérje a kliens gyógyítással kapcsolatos attitűdjét; ilyenkor előfordulhat, hogy a reiki kezelések mellett illetve azzal párhuzamosan, a nyugati gyógymódok felé is irányítani kell. A kezelés során megtisztítjuk a csakrákat, az egymáshoz viszonyított energiájukat kiegyenlítjük, harmonizáljuk az aurát és minden belső szervhez tartozó energiaegyensúlyt megteremtünk.

Ilyenkor nem szükséges mérlegelni, hogy melyik helyen lehet a legnagyobb probléma, ugyanis a reiki, mint gyógyító energia automatikusan a megfelelő helyen koncentrálódik. A kezelés során a kliens vagy meleg vagy pedig hideg áramlást érzékel azon a részen, ahol a gyógyító a kezét a kliensen tartja. Előfordulhat az is, hogy az energiaáramlást folyamatosan érzékeli akkor is, amikor a gyógyító már más testrész fölött végez energiaközvetítést. Az előbb vázolt kezelési folyamat a test, a lélek és a szellem hármas egységét gyógyítja. Távgyógyítás során közvetlen kapcsolatba nem kerülünk a klienssel, ilyenkor szimbólumok segítségével küldünk gyógyító energiát. "

Hogyan hat?
Hasonlóan a többi energiával dolgozó alternatív gyógymódhoz, a reiki kezelések során is a túltelített területektől energiát von el, az energiahiányos területeknek pedig energiát ad a módszer. A kezelések során az energiablokkok feloldódnak, az ezekben tárolt érzelmek felszabadulnak, így megtörténik a betegségek okfeltárása, és az azoktól való megszabadulás. A blokkok oldásával megindul a test tisztulási folyamata, melyet speciális tisztítókúrákkal fokozhatunk, de ez nem mindenképpen szükséges. A reiki szerint a betegségek a hibás gondolkodásmódban gyökereznek, mikor az nincs összhangban az ember spirituális vagy isteni természetével. A reiki amellett, hogy a test kémiai folyamataiban hoz változást, segíti a szervezet regenerálódását, a csontok újjáépülését, segít visszaállítani a kliens mentális kiegyensúloyzottságát is.

Kinél alkalmazható?
A módszer bárkinél alkalmazható, nemre, korra, vallási hovatartozásra való tekintet nélkül (még állatoknál és/vagy növényknél is hatásos), s bár az energia létezése és annak áramlása nem hit kérdése, mégis olyanok veszik igénybe a módszert, akik hisznek hatékonyságában.

"Alapvetően a reiki kezelés alkalmazására kizáró ok nincs. Olyan pszichiátriai kórképekben, ahol akkut pszichotikus állapot van, vagyis a realitás-kontroll hiányzik, nem javaslom. Ha a pszichotikus személy egyensúlyba került, abban az esetben ugyanúgy alkalmazható nála a gyógymód, mint bárki másnál. A reiki kezelés a fül-akupunktúrával ellentétben alkalmazható terhesség, vérzékenység és előrehaladott rosszindulatú daganatos megbetegedések esetén is."

Oldalak

Sztárok
A Mellékhatás című thrillersorozatban nyújtott fenomenális alakításáért idén ismét Sztarenki Dórának ítélték a Televíziós Újságírók Díját legjobb színésznő kategóriában. 2021-ben vehette át először a...
Lifestyle
Idén tovább emelkedett a személyi adókedvezmény azon betegségek esetében, melyek súlyos fogyatékosságnak minősülnek. Ugyanez vonatkozik azokra, akik rokkantsági járulékban, illetve fogyatékossági...
Sztárok
A TV2-nál már volt példa arra, hogy valamelyik műsorhoz egy hatalmas nevet tudtak leszerződtetni. Ilyen volt ugye Gabriela Spanic is.