Tíz dolog, amit utálok benned

Mindenki emlékszik a 10 dolog, amit utálok benned című könnyed, amerikai tini-filmre. Heath Ledger tánca a lelátón felejthetetlen. De mi van akkor, ha nincs happy end? Ha tényleg vannak olyan dolgok, amiket nem bírunk elviselni a másikban?

Cupido bekötött szemmel repül – csak neki ne menjen a falnak!
A szerelem vak. A szeretet megbocsát. Ha két ember igazán szereti egymást, akkor elfogadják egymást olyannak, amilyenek. Sokszor halljuk és hajtogatjuk mi magunk is ezeket a frázisokat, de valóban így van? Ha zavar valami a másikban, az a kapcsolat végét jelzi? Meg lehet beszélni ezeket, vagy tilos színt vallani?

Zavaró semmiségek
Zoknik szanaszét a földön, horkolás, netezés hajnali négyig, csámcsogás. A másik oldalon túl sok alapozó, locsogás a barátnőkről, és terpeszkedés az ágyon. Amikor egy kapcsolat elindul, általában tényleg nem vesszük észre, hogy a másik is ember, mint ahogy arról is megfeledkezünk, hogy mi is azok vagyunk.

Igyekszünk megfelelni a magunk és a másik igényeinek, ügyelünk arra, hogy csinosak, jó illatúak és kedvesek legyünk. Eljön azonban a pillanat, amikor magunkhoz térünk, és tiszta fejjel nézünk a másikra. Ez bekövetkezhet pár hónap, vagy évek múltán is. Van, akit sokként ér, mintha fejbe kólintották volna, viszont van, aki könnyedén veszi az akadályt.

A szokások rabjai vagyunk?
Ijesztő, ha azon kapjuk magunkat, hogy előre tudjuk a másik reakcióját, halljuk jó előre a mondatait, és látjuk a gesztusait. Egyfelől, ha két ember sok időt tölt együtt, természetes, hogy kiismerik egymást. Ez lehet az összetartozásuk egyik pillére. Ha tudom, hogy a másik utálja az horrort, nem rángatom el a legújabb darabolós film premierjére. És ha rájöttem, hogy él-hal a musicalekért, inkább arra veszek neki jegyet. Egy párkapcsolatban ésszerű keretek között kompromisszumokat kell kötni. Ám ez semmiképpen nem jelenti a saját igényeink figyelmen kívül hagyását. A mozis példánál maradva, ha történetesen nagyon érdekel a horror film, elmegyek rá olyan valakivel, aki szintén szereti. Ezeket meg lehet beszélni. Komplikáltabb azonban a helyzet akkor, ha olyan tulajdonságokról, vagy szokásokról van szó, amelyek a személyiségünkhöz tartoznak, viszont a másikat valamiért az őrületbe kergetik.

A zsemle teteje és alja
Mi a rosszabb, ha elmondjuk a másiknak, hogy mi nem tetszik, vagy, ha magunkba fojtjuk? Az első esetben jó esély van rá, hogy a társunk megsértődik azon, amit mondunk. Úgy érezheti, hogy nem fogadjuk el. Pedig mi csak azt nem fogadjuk el, hogy folyton a kanapén hagyja az üres pizzás dobozt!

Ellenben, ha nem szólunk, előfordulhat, hogy a századik dobozt nem a szemetesbe dobjuk, hanem a fejéhez vágjuk, amit ő valószínűleg a legkevésbé sem fog érteni. Nem tudom, hogy létezik-e egyetemes, mindenkire érvényes válasz, bár gyanítom, hogy nem. Mindenesetre eszembe jut az idős házaspár esete a zsemle két felével. Több évtizednyi házasság után derül ki, hogy mindketten a zsömle másik felét szeretik jobban, csak soha nem mertek szólni, hogy nehogy a másikat megbántsák. Szóval, ha jót akarunk magunknak és a másiknak, lehet, hogy megéri tisztázni, ki melyik részét szereti a péksüteményeknek!