Bed&Love

Mikor mész férjhez? Most kiderül!

A KSH most januárban publikált adatai szerint 2013 novemberig 1,9 százalékkal több esküvőt kötöttek, mint 2012-ben. Újra van kedvük házasodni a fiataloknak? Mik a motivációk, mennyi pénzbe kerül egy esküvő és miről álmodnak a lányok?

Szerelemből házasodunk

Az Avea.hu tavaly év végén megkérdezte az esküvő előtt álló látogatóit, hogy nekik mennyi idő után kérték meg a kezüket, vagy hogy mióta járnak jegyben életük párjával. A felmérésből kiderül az is, hogy a ma köttetett menyegzők szerencsére már minden bizonnyal szerelemből jönnek létre (86%), de fontos szerepet játszik a hagyománytisztelet (27%) vagy a családalapítás igénye is az együttélés helyett az esküvőt választók körében. Csak 2 válaszadó jelölte meg a családi nyomást az esküvőt befolyásoló tényezőként.

Akár 10 évig is várunk

A válaszadók közül a legtöbben már több mint 5 éve ismerik leendő férjüket, tehát elmondható, hogy megfontolt döntés előzi meg a házasság létrejöttét. 8% kevesebb mint 1 éve, ugyanennyi házasulandó pedig már több mint 10 éve van együtt párjával, mielőtt összeházasodnának, ami bizonyítja, hogy nem lehetetlen egy hosszú kapcsolatban sem a férjhez menés. A legjellemzőbb időtartam a házasság előtti ismerkedés tekintetében a 2-10 évig terjedő időszak volt.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A hosszú jegyesség nem jó

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A jegyben járás tekintetében egyértelműbb a képlet: az idő előrehaladtával egyre csökken a házasság létrejöttének esélye. A megkérdezettek 45%-a ugyanis kevesebb mint 1 éve jár jegyben vőlegényével, 23% 2 évnél rövidebb ideje, az ennél hosszabb jegyességek felmérésünk alapján kevésbé végződnek házassággal.

A többség még mindig szeretné egyházi keretek közt is kimondani az igent, csak polgári esküvőt 34 százalék szeretne és a válaszadók közt elenyésző 4 százalék volt, aki csak két tanú jelenlétében tartaná meg az esküvőjét. Nagy többség, azaz közel 90 százalék tartana lagzit az esküvő után.

Forrás: avea.hu

Fotók: aubridalgowns.com, highsocietybridal.co.uk, emspublinet.com

Oldalak

Bed&Love
Lifestyle
A Ráknak a Neptunusz és a Plútó energiája segít gyógyítani olyan érzelmi sebeket, amelyeket talán már régóta cipel.Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Utazás
Ma már szinte minden szálloda kínál Wi-Fi-t, azonban ha nem vigyázunk, akkor még a bankszámlánkat is megcsapolhatják.
Lifestyle
A rántott húsnál nagyon fontos, hogy átsüljön, de az is, hogy ne süljön túl.
Utazás
Te is irigykedve nézed azokat a repülőn, akik végigalusszák az utat? Milyen jó lenne, ha a felszálláskor lehunynád a szemed és mire kinyitod, már csak percekre lennél a célállomástól! Nem biztos,...
Sztárok
Elvis Presley öröksége nemcsak a zenetörténetben él tovább, hanem családja révén is, amely iránt a rajongók évtizedek óta töretlen érdeklődést mutatnak. Bár a Király unokái ritkán szerepelnek a...
Sztárok
Ismét elérkezett a nagy nap, a hazai Forma-1-es rajongók pedig lázban égnek. Itt tűnhetnek fel a sztárpilóták Budapesten.