Jó a hasonlóság a párkapcsolatban?

Vajon mi az az erő, ami összetartja az élettársakat, házaspárokat: ha egymás tükörképei, vagy ha inkább kiegészítik egymást? Hiszen egymástól igen eltérő emberek is öregedtek meg már egymás mellett, míg más kapcsolatok zátonyra futottak a rengeteg közös vonás ellenére is.

Viszont, amikor egy nő megismerkedik a kiszemelt férfiaval, pont az vonzza benne, hogy különbözik tőle-mint a mágnes két ellentétes pólusa. Aztán eltelik egy kis idő és a nőn azt veszi észre, hogy a párja egyre jobban hasonlít rá, szinte lemásolja a tulajdonságit. Ez jót jelent?

Hasonló a hasonlóval?
Az úgynevezett evolúciós pszichológia kutatásai szerint nemcsak az állatvilágra, hanem az emberek párválasztására is jellemző a "hasonló a hasonlóval"-elmélet, amely szerint inkább olyan partnert választunk magunk mellé hosszú távon, aki jobban hasonlít hozzánk fizikailag, örökletes személyiségvonásaiban (például temperamentumban), intelligenciaszintben, iskolázottságban. Mindezt azért, mert a nő és a férfi hasonlósága több közös gént feltételez, ami az utódok szempontjából előnyös - egyes kísérletek egyenesen azt igazolták, hogy a hasonló emberek hosszabb ideig maradnak együtt és több gyerekük születik.

Hol a probléma?
A sztárok közül talán Brad Pitt a legszembetűnőbb példája a hasonulásnak a párkapcsolatban. Minden alkalommal, amikor összejön egy új nővel, megváltoztatja a külsejét és az öltözködését. Nem egyedi az ő esete. A pszichológusok egyetértenek abban, hogy az ismeretlen váltja ki, sőt fokozza az izgalmat. Az a fontos egy harmónikus kapcsolatban, hogy sikerüljön fenntartani a biztonság-újdonság egészséges egyensúlyát. Kell valami ismerős és kiszámítható, amire építhetsz, azonban maradjon meg az újdonság, a kiszámíthatatlanság sejtelmessége is. Vagyis azzal, ha valaki hirtelen tökéletesen próbál idomulni a párjához, és akár szeretetből is, de elkezd másolni,azzal felborítja ezt az arányt. Ráadásul akár azokat a tulajdonságokat is elveszítheti közben, amikért a párja belé szeretett.

„A férfi a nőt,a nő a férfit”
Mikor szerelmesek leszünk, úgy érezzük, mintha a másikkal való kapcsolatunkban egészülnénk ki – vele és általa lennénk teljesek. Úgy tűnik, már az elején egyszerre van jelen a kiegészülés élménye, ami inkább az ellentétekhez kapcsolódik, és a hasonlóság érzése is, ahogy a másikban felismerni vélem magam. És ha nem fogunk nagyon mellé, akkor a rá vetített tulajdonságok jelentős része tapasztalatként is visszatér hozzánk. Segíti ezt a folyamatot a rajtunk lévő „rózsaszín szemüveg” is, ami hiányaink hullámhosszára van hangolva, azaz „ígéret” információit felerősíti, a többit, vagy az ennek ellentmondókat elhalványítja, kiszűri.

Végül egy jó tanács:egy tökéletes másolat soha nem lesz olyan egyedi és megismételhetetlen, mint az egyéniség!