Hol keresd az Igazit?

Álmaink férfija bármelyik pillanatban szembe jöhet velünk, bárhol is vagyunk. Vannak azonban olyan helyek és alkalmak, ahol nagyobb valószínűséggel botolhatunk bele a Nagy Ő-be. Cikkünkben bemutatjuk, hol szövődnek leggyakrabban szerelmek.

Baráti társaságban
Nem feltétlenül arra az esetre gondolunk, amikor egy barátság alakul át szerelemmé, bár ez is viszonylag gyakorinak számít. A baráti körünk által szervezett programokra mindig érkezhetnek újabb és újabb emberek: valakinek az ismerőse, testvére, vagy éppen távoli rokona – és lehet, hogy pont iránta táplálunk majd gyengéd érzelmeket. Ilyen helyzetben az ismerkedés terén is könnyebb dolgunk van, hiszen pár perc alatt begyűjthetjük kiszemeltünkről az információkat, és nyugodtan közeledhetünk hozzá, első körben csak barátkozási szándékkal.

Szórakozóhelyen
A legtöbb ember könnyebben ismerkedik egy szórakozóhelyen – talán az elfogyasztott alkohol, vagy a hangulat hatására közeledünk bátrabban a másik nemhez. De tény és való, hogy a bárok és diszkók inkább az egyéjszakás kalandoknak kedveznek, mint egy tartós kapcsolatnak, így nehéz kiszűrni, hogy kiszemeltünk szándékai komolyak-e vagy csak egy kósza numera erejéig szólnak. Bár hallottunk már olyanról, hogy egy kapcsolat egyéjszakásnak indult, majd szerelem lett belőle, de inkább teszteld a férfit: beszélgetésen kívül ne történjen több közöttetek, és ha felkelted az érdeklődését, hagyd, hogy randira hívjon, ahol nyugodt körülmények között folytathatjátok az ismerkedést. Amennyiben ez elmarad, jobb is, hogy nem sétáltál bele a hálójába.

Munkahelyen
Az emberek többségének még mindig fenntartásai vannak a munkahelyi kapcsolatokkal szemben, ennek ellenére a szerelmek majdnem negyede munkakapcsolatból alakul ki. Az együtt töltött idő, a közös munka és élmények könnyen összehoznak két embert, pláne akkor, ha a vonzalom is erős. Nehezen állunk ellen a csábításnak, hiába vagyunk tisztában a veszélyeivel. Mindez nem lehet akadály, azonban érdemes többször átgondolni a kapcsolat komolyságát, mielőtt nyilvánosan is felvállaljuk a viszonyt.

Interneten
Az utóbbi években egyre elterjedtebb lett az interneten való ismerkedés. Sokan nem hisznek benne, ám több pozitív példáról is hallhattunk már. Sosem tudhatjuk, hogy valójában kivel létesítünk virtuális kapcsolatot: látatlanban bárki Brad Pittnek festheti le magát, mi pedig felruházhatjuk olyan tulajdonságokkal, melyekkel nem is rendelkezik, de az is lehet, hogy valaki csak szórakozik velünk vagy éppen beteges hajlamai vannak – és még sorolhatnánk a negatívumokat. Ha mégis a netet választod, akkor a nagyobb csalódások elkerülése végett minél hamarabb keríts sort a személyes találkozóra (amennyiben a férfi erre nem hajlandó, vagy mindig csak húzza-halasztja, jobb, ha elfelejted). Az első randi helyszíne sose egy kihalt hely vagy a férfi lakása legyen, válassz például egy olyan kávézót vagy éttermet, amit sokan látogatnak, és lehetőleg közel esik hozzád. Legyen meghatározva az időtartam is: például egy kávé az ebédszünet idején, így nem kell órákig szenvedned, ha esetleg olyan ember az illető, aki élőben egyáltalán nem szimpatikus neked.


Valamilyen szabadidős tevékenységen

Egy hobbi nem csak arra jó, hogy kikapcsolódj vele és kellemesen érezd magad, de ha ilyen alkalommal találsz párra, egy közös pontotok már biztosan van, és nagyobb az esély arra is, hogy érdeklődési körötök másban is megegyezik, ami egy jó kapcsolat alapja lehet. Tehát ha már régóta szeretnél kipróbálni valamit, ne habozz!
 

Oldalak

Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.
Sztárok
Vilmos herceget nagyon bántja, hogy családtagjai gonosz ragadványnevet találtak ki neki, amivel olykor-olykor cukkolni szokták őt.