Házasság á la Hollywood
A szerelem kiszámíthatatlan, nem lehet megtervezni, irányítani, megakadályozni. Ha jön, akkor csak el kell fogadnunk, és át kell adni magunkat az érzésnek. Pontosan úgy, ahogy azt a filmeken is látni. Vagy talán mégsem…?
A romantikus vígjátékok előnye, hogy mindig pontosan tudjuk, hogy mire számíthatunk, ki kivel jön össze, kik között szövődnek szerelmek. A viszonzatlan szerelmek végül viszonzásra lelnek, és mindenki boldogan él, amíg csak élnek. Vagy amíg el nem múlik a boldogság, el nem válnak, nem lép be a képbe egy harmadik személy, stb… A romantikus filmek csak a boldog végekről szólnak, a boldogtalanról nem, de hát miért is lennének boldogtalanok, ha egyszer szerelmesek.
A nagy szerelemben, persze azonnal össze kell házasodni, mert akkor a szerelem nem múlik el soha, de soha. Nincs is ezzel semmi baj, ha két ember úgy érzi, hogy egy életre össze kell kötni magukat, de vajon tudnak-e együtt élni majd. A romantikus vígjátékokban, főleg az amerikaiakban azt látjuk, hogy ha a férfi nem kéri meg kedvese kezét maximum három hónappal a találkozásuk után –ideális esetben, csak egy hónap-, akkor talán nem is szereti igazán. Mivel a hosszú jegyességben sem hisznek, nem árt, ha néhány hónapon belül összedobnak egy esküvőt is. A másik eset, amikor már évek óta együtt vannak, de még mindig nem jegyesek, mire a férfi végre veszi a jeleket, és megkéri a lány kezét, addigra az már más felé kacsintgat, vagy az esküvő napján jön rá, hogy akivel éppen készül összekötni életét, mégsem az igazi.
Joggal kérdezhetjük tehát, hogy mi is ez a nagy felhajtás –főleg- Amerikában a házasság körül, és miért ilyen meggondolatlanok. Amikor az ember szerelmes, úgy érzi, még sosem szeretett így senki mást, és el sem tudja képzelni, hogy valaha fog. Így van ez az elsőnél, a másodiknál, egészen addig amíg meg nem találjuk az igazit. De honnan tudjuk, hogy valaki az igazi, ha mindenkit ugyanazzal a szenvedéllyel szeretünk?
Egy újabb romantikus vígjáték a Szökőhév rendkívül jó példája a mindent elsöprő, örökké tartó, váratlan szerelemnek. A film kizárólag klisékből táplálkozik, kivétel nélkül, így rendkívüli kikapcsolódást nyújt, hiszen nem kell izgulnunk egy percig sem, vajon hogy folytatódik a történet. A jól menő nagyvárosi lakberendezőnő megelégeli, hogy párja még nem kérte meg a kezét, így elhatározza, hogy utána megy Írországba ahol majd egy ír népszokás szerint megkéri majd a kezét. Ám ahogy az lenni szokott, útja tele van viszontagságokkal, soha nem jön össze semmi, de útitársra lel egy rendkívül jóképű , de legalább annyira faragatlan férfiú személyében. Három napos együttlétük folyamán természetesen egymásba szeretnek, és össze is házasodnak.
Vajon Amerikában tényleg ennyire rossz a helyzet, mint a Sex és New Yorkban, hogy vadászni kell a férfiakra, és ha találnak egy valamire valót, ahhoz foggal-körömmel, házassági szerződéssel ragaszkodni kell, hátha nem jön több. Vagy csak a szerencséjükre bízzák, hátha boldogok lesznek egész életükben, ha meg nem a válások már úgyis rutinprocedúrának számítanak –nyilván nem véletlenül. Vagy csak mi (magyarok) vagyunk túl konzervatívak, hogy a házasságot több hónapnyi, akár évnyi megfontolás előzi meg, és gyakran gazdasági megfontolásból szánjuk rá magunkat?
Akárhogy is, nincs is megfoghatatlanabb érzelem és fogalom a szerelemnél. Nincs rá pontos magyarázat, miért és hogyan történik, de gyakorlat és a tapasztalat azt mutatja, hogy amikor szerelemről van szó, minden logikát, megfontoltságot vagy bármilyen más gyakorlatot hajlamosak vagyunk mellőzni, melyek alapja a józan ész, bárminemű agyi tevékenységet követelni. Ahogy mondani szokás, a szerelem vak, valamint meggondolatlan, felelőtlen, és egy kicsit hülye is. De mégis semmi nincs, ami képes volna akkora örömet vagy bánatot okozni, mint a szerelem. Mi pedig vállaljuk a kockázatot, hiszen így van ez rendjén.
Oldalak
Hirdetés
