Használt pasi – féláron?

Minden klappol az új szerelmeddel, egyszerűen tökéletes számodra, aztán egyre inkább szembesülsz vele, hogy bizony „múltja” van…

 

És nem, nem a maffiával kapcsolatos ügyletekről van szó, hanem az előző kapcsolatairól: lehet ez a volt barátnő, az előző feleség vagy éppen a gyerekek. Mennyire zavar be a kapcsolatotokba a múlt? Mert ebből bizony adódhatnak problémák. Ráadásul ritka, hogy valaki teljesen „szűz” legyen ilyen téren, hiszen a harmicasoknál, de már a huszonéveseknél is lehet számítani arra, hogy egy-két komoly kapcsolat már áll a hátuk mögött.

Egy volt barátnő vagy feleség gondot okozhat, ha még nem tett le teljesen a férfiről, vagy ha bosszúhadjáratot folytat. Ezt meg lehet tanulni kezelni, jó esetben a szerelmed is segít ebben és „le tudja állítani” a túlbuzgó exet. A gyerekeket pedig nem is lehet problémaként beállítani, hiszen – ha az anyjuk nem rajtuk keresztül készül szétrombolni a kapcsolatotokat – sokkal inkább kezelhetőek, mint egy exfeleség. Itt is a kompromisszumkészség a lényeg, amire viszont jócskán szükséged van. Sokszor nem is sejtjük viszont, mekkora párkapcsolati gondokat okozhatnak azok a lelki sérülések, melyek a bizonyos előző viszonyokból adódnak. Rossz berögzülések, kellemetlen emlékek, frusztrációk, melyeket az ex okozott és amik most téged idegelnek ki vagy téged szomorítanak el.

 

Lehet, hogy az volt barátnő olyan csúnyán átverte, hogy már senkiben sem képes megbízni. Lehet, hogy az exfeleség elhagyta egy másik férfiért, így esze ágában sincs még egyszer nősülni, bár az élete te vagy. Az is lehet, hogy még mindig a volt szeretője irányában táplál gyengéd érzéseket, ez pedig az útjában áll annak, hogy igazán beléd szeressen. De mi lehet a megoldás? Semmiképpen sem az, hogy lerohanjuk és erőszakosan közelítünk felé. Hagyni kell, hogy az események nyugodt mederben folydogáljanak előrefelé: semmiképpen sem szabad úgy viselkedned, ahogy az előző szerelme tette: ezzel kivívhatod az ellenérzését irányodban, sőt, ha úgy látja, hasonlítasz az exre, aki „nem vált be” neki, könnyen le is léphet, puszta menekülési kényszerből. Ha pedig állandóan szidja (ami valljuk be, szintén nem normális), akkor sem szabad bekapcsolódnod mellé a „köpködő kórusba”. Egyrészt hogy ne jelentsen állandó témát a kapcsolatotokban, másrészt hogy érezze, te különb vagy annál, mintsem hogy ilyenekkel foglalkozz. Ne vegye át a múlt az irányítást a jelenben! Ezzel ösztönözheted arra, hogy lezárja az előző kapcsolatát, ám mindenképpen finoman kell megközelíteni a kérdést: és igen, itt bizony te vagy a lelki szemetesláda.

Anélkül, hogy túlzásba vinnétek, de igenis beszélgetni kell az őt ért lelki traumákról: hagyd, hogy elmondja, mi bántja, de ne törj pálcát a volt kapcsolata felett, hiszen azzal őt is leírod: ő is ugyanannyira része volt, tehát ő is ugyanannyira hibás lehet a kapcsolat megromlásában, mint az exe. Óvatosan be kell bizonyítanod neki, hogy te egészen más vagy, ahogy a ti szerelmetek is: ha a bizalommal volt probléma, mutasd meg, hogy benned megbízhat; ha pedig a szerelem kihűlése miatt sérült az önbizalma, akkor azt, hogy mennyire végtelenül (és időben is végtelenül) szereted.

Azt gondolod, hogy ez nagy áldozat, inkább bele sem kezdesz? Akkor jusson eszedbe, hogy valószínűleg nálad, illetve a múltaddal kapcsolatban is vannak apró bakik, amelyeket viszont neki kell elviselnie, vagy olyan komolyabb érzelmi frusztrációk, melyekből ő fog „kigyógyítani” Téged, hiszen mindannyian – valamilyen értelemben véve – használtak vagyunk.
 

Oldalak

Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.