Azt mondom, szerelem...

A kisfiú 5 éves volt, és sok minden lekötötte a figyelmét,de mindennél jobban szerette figyelni a felnőtteket.

Sokszor órákig is elhallgatta őket, anélkül ,hogy kérdezett volna.  A tanítások nélkül is tudta, hogyők olyan dolgokat is tudnak ,amit ő, aki gyermek, még nem tudhat. Ezt a titkát húgának is elmesélte, aki jobbnak látta, ha saját maga dönt a kérdésről.

A kisfiú az állatokat is nagyon szerette, a kedvencei a kiscsibék voltak, akiket olyan szeretettel nevelt, mint őt a szülei. Olyan sok érdekes dolog foglalkoztatta, hogy néha úgy érezte, ha napokig kérdezgetne, akkor sem kapna meg minden választ.

Egy igazán forró nyári napon azonban egy másoknak talán értelmetlennek tűnő probléma foglalkoztatta. 

Húgával együtt nagy rajongója volt azoknak az érdekes feliratú rágógumiknak, amiket édesanyjuk a házukkal szomszédos kis boltból hozott nekik.

A felirat egyik része mindig ugyanaz volt” Love is..” és mindig különböző mondatokkal folytatódott, és aranyos figurákat ábrázolt. A kisfiú és a húga nem értették az angol szöveget, de tudták, hogy valami nagyon szépet jelenthet, mert mindig jobb kedvük lett, ha ránéztek. Rengeteget összegyűjtöttek, és kedvükre gyönyörködtek benne álló nap.

A kisfiú olykor eltöprengett, hogy talán még jobb lenne, ha tudná igazán mit jelent a kis rágóra írott szöveg.

Aznap édesanyja a nővérét akarta meglátogatni, amikor a kisfiú megkérdezte tőle:

-Anya, tudni fogom egyszer, hogy mit jelent ez a felirat?

Anyja kedvesen rámosolygott, és így felelt :- Amir, kisfiam, én megmondom neked, de igazán érteni csak akkor fogod, ha majd felnőtt leszel.

A kisfiú tudta, hogy anyjának igaza van, így csak ennyit válaszolt:- Jó, de akkor megtanítasz lufit fújni  ezzel a rágóval?

Sétálva tették meg az utat az édesanya nővérének házáig, és addira a kisfiú megtanulta hogyan is kell lufit fújni a rágóból. 

Igazán boldognak érezte magát.