Az orális szex halálos is lehet!

Itt egy újabb megdöbbentő tény, mellyel nemrég álltak elő az amerikai kutatók. Mépedig azzal, hogy az orális szex rákot is okozhat.
Az orális szex is ugyanannyi kockázatot hordoz magában, mint a vaginális. Előző cikkemben, már írtam a méhnyakrákról, melyben megemlítettem, hogy a HPV felelős a kialakulásáért. Egy felmérés szerint, a dohányzás után, az orális szex a másik, mely túlnyomórészt felelős a szájrák kialakulásáért, különösen az 50 év alatti emberek körében.
Főleg a tinédzserek azok, akik nem is sejtik, milyen veszélyeket rejt a szex ezen formája. A legtöbben az intimitás első lépésének tekintik, és nem is gondolják, hogy ugyanúgy elkaphatják a HPV-t, mint vaginális úton.
Dohányzás kontra orális szex
64%-át a rákos megbetegedéseknek ez a vírus okozza. Ennek aránya pedig időről-időre növekszik, különösképpen a torokrákban szenvedők száma nőtt meg az elmúlt években. Ez pedig sokkal több, mint a dohányzás következtében kialakult rákos megbetegedések száma.
Egy felmérés szerint, 37.000 embernél diagnosztizálnak évente szájrákot. Mára, már elérhetővé vált a védőoltás, ami különösen azoknak ajánlott, akik gyakran váltogatják a partnereiket. Nem minden típusa okoz rákot, vannak olyanok, melyeknek hatására szemölcsök jönnek létre, a lábon, illetve a kézen.
5 %-a ennek a vírustörzsnek okoz ténylegesen rákos megbetegedést. Ezek pedig, nem csak a nemi szervekben fordulnak elő. A washingtoni egyetem kutatói, kimutatták, hogy azok a férfiak, akik hordozzák a vírust, azok közül 26%-nál a köröm alatt is felfedezték a vírustörzset. Dr. Diane Harper elmondta, hogy már ezen okból kifolyólag is nagyon fontos a rendszeres kézmosás.
Fontos a szűrés!
Azokban az országokban, ahol a nők részt vesznek rendszeres méhnyakrák szűrésen, ötször alacsonyabb azoknak a száma, akik ebben a betegségben szenvednek.
Mindenki elkaphatja?
Azt még nem sikerült kideríteni, hogy lehet az, hogy a HPV egyeseknél rákot okoz, míg másoknál nem. Pontosan ezért is olyan fontosa védekezés. A vaginális szexnél, egyszerűen kivédhető kondom használatával.
Hogyan terjed?
Az elterjedését úgy jellemezték, hogy olyan, mint a ping-pong játszma, tehát a párok, úgymond átadják egymásnak, majd tovább viszik egy másik kapcsolatba. Sajnos azért terjedt el az elmúlt években ilyen magas számban, mert az emberek sokszor belemennek egy alkalmi szex kapcsolatba, és nem mindig elég körültekintőek a védekezést illetően.
Harper nem tudta megmondani, hogy képesek vagyunk-e átadni egymásnak akár csókolózással, de mivel nincs biztos adatunk róla, hogy nem, így senki nem nyugodhat meg teljesen.
Fontos lenne, kellő tájékoztatást nyújtani az embereknek arról, hogyan is terjedhet a HPV vírus. Sokan nem is sejtik, hogy ez a felelős a méhnyakrák kialakulásáért, vagy, hogy létezik védőoltást.

Oldalak

Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...