6 jel, hogy baj van a kapcsolatoddal

Minden kapcsolat más és más, nincsenek kőbe vésett szabályok arra vonatkozóan, hogy mik a biztos jelei annak, hogy hullámvölgybe kerültetek. Azonban ha az alábbiakat tapasztalod, akkor nem árt, ha elgondolkozol a jövőtökről.
Együtt, de mégis külön
Sokaknak ismerős lehet az a helyzet, amikor a felek együtt vannak, de valójában mégsem - míg egyikőtök belemerül a számítógépbe, a másik a televíziót nézi. Mindennap ugyanaz a program, és már csak unatkoztok egymás mellett. Ez a kapcsolat ellaposodását jelzi.
Nem te vagy az első
Munka, barátok, sport, bármi – az a közös bennük, hogy megelőznek téged párod fontossági listáján. Nem kell mindig egymás nyakán lógni, ám ez az állapot sem mondható ideálisnak. Elképzelhető, hogy párod már minden mást jobban élvez, mint a veled töltött időt.
Hallgatás
Ha már nincs mit mondanotok egymásnak, ha a napi történéseket is csak egy-két szavas mondatokban osztjátok meg a másikkal, az érdektelenséget jelez. Ráadásul egy kapcsolat egyik alapköve a kommunikáció – ha ez hiányzik, akkor nehéz fenntartani.
Veszekedés
Ha már a legapróbb dolgok miatt is egymás torkának estek, gyakran felemelitek a hangotokat, a másik minden tettében a hibát látjátok, akkor elfogyott a türelem, ami arra utal, hogy párotok már csak egy idegesítő tényező az életetekben.
Kevesebb intimitás
Szexuális életet már csak ritkán éltek, nem ölel, csókol meg téged, és az utcán is úgy mentek egymás mellett, mint két idegen – valószínű, hogy elhidegültetek egymástól, a szerelem elmúlt.
Nem akar elköteleződni
Ha már évek óta együtt vagytok, de mégis egy helyben toporogtok és nincs előrelépés, akkor elképzelhető, hogy mégsem te vagy számára az Igazi.




























